Magyarok kizsákmányolásával vádolnak egy angol pizzériát

Vágólapra másolva!
Nyolc magyar vendégmunkás állítólagos kizsákmányolása miatt tárgyal egy angol szakszervezet egy angliai pizzéria-lánccal. A szakszervezet szerint a munkások a "modern rabszolgaság" áldozatai, mert fizetésükből olyan sokat levonnak, hogy még tartoznak is a pizzériának. Az étteremlánc szerint a vádak alaptalanok. A nyelvet nem beszélő, külföldre vágyakozó keletiek átverése nem ritka a nyugati EU-országokban.
Vágólapra másolva!

A T&G nevű szakszervezet regionális megbízottja, Simon Wallace szerint a Domino's pizzérialánc jogtalanul vesz el pénzt a magyar vendégmunkások fizetéséből. A szóban forgó, Derbyben levő étteremben olyan sokat vonnak le a magyaroktól a szakszervezet szerint, hogy a munkások gyakorlatilag tartoznak a pizzériának. Wallace úgy tudja, a dolgozóknak még a kilakoltatástól is félniük kell, mert a megegyezés szerint ki kell költözniük jelenlegi lakhelyükről, amint elveszítik állásukat a pizzériában - írja a BBC News.

Steven Hemsley, a Domino's Pizza illetékese szerint a cég vigyáz a dolgozóira, tisztességesen bánik velük, és elvárja, hogy a lánchoz tartozó pizzériák is így tegyenek. "Még nem tudom pontosan, mi is történt, de megígérhetem, hogy kiderítjük" - fogalmazott Hemsley. A Derbyben levő étterem tulajdonosa, Surinder Kandola azt nyilatkozta a BBC-nek: a vádak alaptalanok, a cég senkit nem zsákmányolt ki, az üzlet csupán az erőszakos szakszervezet áldozatává vált.

Nem először merül fel, hogy átverik a kelet-európai munkavállalókat az Egyesült Királyságban. Azokat a körülményeket, amelyekkel egy álruhás litván újságíró találkozott az angol munkaerőpiacon, brit illetékesek modern kori rabszolgaságnak minősítették.

A brit közszolgálati televízió ugyanis a litván újságíró segítségével rejtett kamerás felvételeket készített arról, hogyan zsákmányolják ki a szigetországban a kelet-európai munkavállalókat. Az álruhás újságírótól ügynökségek mind Litvániában, mind Angliában több száz fontos közvetítői díjat kértek egy olyan álláshely reményében, amelyről utóbb kiderült, nem is létezik.

Nagy-britanniai állásajánlatokkal tele vannak a hazai apróhirdetések. A minimálbéres munka reményében százezreket kell fizetni a közvetítőnek, a helyszínen pedig jelentős összegeket vonnak le a bérből, szállásköltség címén. Legtöbbször szakképzettséget egyáltalán nem, nyelvtudást pedig alig követelő állásokat kínálnak.