Elégedetlenek városukkal a budapestiek

Vágólapra másolva!
A lakók elégedettségi mutatói alapján a 61. helyre sorolta a magyar fővárost a Gallup 75 európai várost érintő felmérése - írja a Magyar Nemzet. Budapestet megelőzi Prága, Kolozsvár, de még Miskolc is.
Vágólapra másolva!

Hetvenöt európai város közül hatvanegyedik helyezésével Budapest az utolsók között szerepel a lakók elégedettségi mutatói alapján - írja a Magyar Nemzet a Gallup felmérése alapján. A Flash Eurobarometer keretében készült kutatásból kiderül, hogy a Budapesten élők leginkább a köztisztasággal, a tömegközlekedéssel, a zajterheléssel, a közparkok helyzetével, a légszennyezettséggel elégedetlenek - írja a lap.

A magyar fővárost jócskán megelőzte a harmincnyolcadik helyen álló Miskolc, de előrébb végzett többek között Kolozsvár, Kassa, Prága, Zágráb, Ljubljana, Tallinn és Riga is. Budapest nagyjából Pozsonnyal megegyező helyezést ért el.

A Magyar Gallup Intézet "Budapest, te csodás?" címmel közzétett anyaga az Európai Bizottság megbízásából 75 európai nagyvárosban készült, és a városi élet különböző dimenzióival való elégedettséget vizsgálta. A felmérés során városonként 500 embert kérdeztek meg telefonon, az eredmények súlyozását követően minősítették a településeket. A legjobb átlagos minősítést a holland Groningen, a dán Aalborg és a brit Newcastle kapta. Az utolsó három helyen Nápoly Athén és Isztambul áll.