A leépítések ellen tüntettek a Magyar Rádiónál

Vágólapra másolva!
A leépítésről, köztük az éppen akkor utolsó szombat reggeli műsorát vezető Kondor Katalin volt rádióelnök műsorvezetői megbízatásának megszüntetéséről szóló döntések visszavonását követelte mintegy 100-120 tüntető a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épülete előtt.
Vágólapra másolva!

"A Magyar Rádió ma már nem felel meg a közszolgálatiság követelményeinek, a jelenlegi vezetés az igénytelen kereskedelmi adók képére kívánja átalakítani a rádiót, s ezt nyilvánvalóan felsőbb utasításra teszi" - áll a Honfoglalás 2000 Egyesület által szervezett megmozduláson felolvasott petícióban.

A szervezet szerint "a rádió jelenlegi vezetői nemcsak hiányos szakmai felkészültségük miatt alkalmatlanok az intézmény vezetésére, hanem erkölcsi és emberi hozzáállásuk is méltatlanná teszi őket, hogy felelős vezetőként működjenek". "Az intézmény átszervezésére hivatkozva emberi és családi tragédiák sorozatát idézi elő a Such György-féle vezetés" - olvasható a nyilatkozatban.