Erdőtűz miatt kellett lezárni a 44-es utat

Vágólapra másolva!
Több helyen is kigyulladta az erdő Kecskemét környékén, a tűzoltóság szerint a tűz a legmagasabb, 5-ös fokozatú. Az erdőtűz miatt le kellett zárni a 44-es út Kecskeméttől a Lakitelek közötti szakaszát. Az MTI szerint rendőrségi tűzvizsgálók érkeztek a helyszínre, ami gyújtogatás gyanújára utalhat.
Vágólapra másolva!

Lezárta a rendőrség a 44-es út Kecskeméttől a Lakitelek utáni útkereszteződésig tartó, több mint 20 kilométeres szakaszát, mert Kecskemét határában meggyulladt az út menti erdő szombaton délután, és a tűz átterjedt az út túloldalán lévő erdősávra is. A tűzoltók jelentős erőkkel oltják az 5-ös kiemelt fokozatú tüzet.

A tűzoltóság tájékoztatása szerint több helyen is kigyulladt az erdő: Szentkirály mellett, valamint Kecskemét és Nyárlőrinc között is 5-ös fokozatú erdőtűz van. Az útlezárás miatt jelentős torlódásra lehet számítani - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A kecskeméti tűzoltóság tájékoztatása szerint, a Szentkirály melletti 20-30 hektár közötti területen kiterjedt erdőtüzet már sikerült lokalizálni, de a Kecskemét Nyárlőrinc melletti tűz kiterjedését még nem tudták behatárolni. A tűzoltók elmondták, hogy a Kecskeméttől 12 kilométerre lévő tüzet is sikerült lokalizálni, itt 30 hektár, 30-35 éves fenyőerdő égett le.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója látta, hogy rendőrök érkeztek a tűz vizsgálatához, mely azt valószínűsíti, hogy gyújtogatás történhetett. Fekecs József, a Kecskeméti Városi Tűzoltóság osztályvezetője nem erősítette meg azt az MTI információt, hogy szándékos gyújtogatás történt, de hozzátette, hogy a rendőrség szakemberek bevonásával vizsgálja az eseteket.

A tűzoltás közben érkezett újabb riasztás, hogy két kilométerrel távolabb szintén meggyulladt az erdő, amit két, az oda siető tűzoltó autónak sikerült eloltania. A helyszínen Kecskemétről és környező településekről, de még Szegedről is kiérkezett tűzoltók az utólagos munkálatokat végzik, az avart hűtik. A 44-es út Kecskemét Lakitelek közötti szakasza továbbra is le van zárva.