Slágerovikról álmodoznak a pesti anyák

Vágólapra másolva!
A főváros és Pest megye egyes részein több a gyerek, mint ahány férőhely van az óvodákban. A gyerekrohammal több budapesti önkormányzat csak úgy tud megküzdeni, hogy telezsúfolja az óvodákat. A szülők által csodált fővárosi óvodákba csak úgy lehet bekerülni, ha a szülő területileg is oda tartozik. Az [origo]-nak nyilatkozó magánintézmény vezetője szerint a legnépszerűbb intézményeket azért szeretik a szülők, mert nagyon tapintatosan közlik, ha gond van a gyerekkel.
Vágólapra másolva!

Hiába lakik az XIV. kerületi Emma utcában található óvoda közelében a 30-as évei elején járó Detti, gyerekét mégsem vették fel idén az intézménybe. Az óvodák sok helyen annyira dugig vannak, hogy sokszor még az adott kerületben élők sem válogathatják meg, melyik intézménybe írassák a gyereküket. A szülőknek így nem marad más választásuk, mint hogy a körzetileg kijelölt óvodába - a kerület minden egyes utcáját beosztják, hogy körzetileg melyik ovihoz tartozik - helyezzék el utódaikat.

Az óvodák maximális kihasználtságát elismeri az Oktatási Minisztérium is. A tárca adatai szerint országosan jó az arány: 328 ezer 3-6 év közötti gyermekre 353 ezer férőhely jut, de probléma adódik abból, hogy a kapacitások egyenlőtlenül oszlanak el, így vannak olyan helyek az országban, ahol több gyerek maradhat óvodai ellátás nélkül - írta az [origo]-nak a minisztérium. Ebben szerepet játszhat az is, hogy az elmúlt években csökkent az óvodák száma: 2003-ben még 3507 intézmény volt az országban, idén már csak 3223.

Óvodai szempontból Budapesten és Pest megyében a legrosszabb a helyzet, a megyében 41 ezer gyerekre mindössze 40 ezer férőhely jut. A Budapest II. kerületében található 11 óvoda közül pedig öt üzemel 100 százalékosnál is nagyobb kihasználtsággal, vagyis több a gyerek, mint a férőhely. Amíg az önkormányzat a bölcsődéknél megteheti, hogy szelektál a gyerekek között, addig az óvodába a közoktatási törvény értelmében mindenkit kötelesek felvenni, akinek a szülei az adott körzetben laknak vagy dolgoznak.

Balatoni Balázs, a II. kerületi önkormányzat sajtóreferense szerint három éve figyelhető meg, hogy az óvodák nehezen bírják a gyerekrohamot. A Virágárok utcai intézmény idén például 123 százalékos kihasználtsággal működik: vagyis a maximális 141 helyett 174 ovisnak szorítanak helyet. A helyhiányt tavaly már csak úgy tudták orvosolni, hogy az önkormányzatnak pluszhelyeket kellett bérelnie a szomszédos XII. kerülettől. A helyzet pedig az önkormányzat becslése szerint várhatóan a következő években még rosszabb lesz.

Fóris Marietta, a zuglói Csip-Csup Csodák Magánóvoda vezetője szerint tovább súlyosbítja az óvodák nehézségeit, hogy minden kerületben kialakulnak olyan óvodák, ahova a legtöbb szülő be akarja íratni a gyerekét. Fóris szerint az anyák főként játszóterekről és egyéb kisgyermekes környezetből szerzik be azokat az információkat, hogy melyek a menő óvodák. Fóri szerint ez azért probléma, mert a szülők többsége nem tájékozódik megfelelően, így csak mendemondák és szóbeszédek alapján döntenek.

A magánóvoda vezetője szerint azokat az intézményeket lehet slágerovinak nevezni, ahol a szülők a gyermekükkel kapcsolatban korrekt tájékoztatást kapnak, megfelelő kommunikációval. Ahol ezek a dolgok jól működnek, onnan nyilván kevesebb rossz tapasztalatú szülő kerül ki - mondta Fóris, aki szerint a nem kiemelkedően népszerű óvodák is gyakorta hasonló ellátást biztosítanak, bár lehet, hogy szerényebb körülmények között.

A népszerű óvodák közé tartozik a XIV. kerületben - több édesanya szerint - az az Emma utcai intézmény is, ahova nem vették fel az [origo]-nak nyilatkozó asszony gyermekét. Detti szerint az ilyet úgy lehet elkerülni, ha egy anya egyszerre több helyre is beadja a jelentkezési kérelmet. A tuti a körzeti ovi, de mellette érdemes megpróbálni egy népszerű intézményt is - tette hozzá. Azt az Emma utcai óvodában is elismerték, hogy kedveltek a szülők körében. Nemhogy a más kerületből érkezőket, de még a nem hozzájukk tartozó zuglóiakat sem tudják mind felvenni - közölte az óvoda.