Szidással magyarázzák a sok igazoltatást a rendőrök

Vágólapra másolva!
Fejmosást kaphat az a rendőr, aki nem ad le elég formanyomtatványt az általa igazoltatott személyekről, hiszen ez azt mutatja, nem végezte elég aktívan a munkáját - állítják közterületen dolgozó rendőrök. A rendőri vezetés szerint csak meghatározott esetekben kell kiállítani igazoltatólapot, és ezek mennyisége csak részben alapja a teljesítmény megítélésének, hiszen a minőség is számít. A rendőrség szerint mindenestre az állampolgároknak növeli a biztonságérzetét, ha minél több embertől elkérik személyi igazolványát.
Vágólapra másolva!

Bárkit igazoltathat a rendőr a törvények szerint, ha meg kell állapítania a személyazonosságát, azonban ezt nem minden esetben kell adminisztrálni. A szolgálati szabályzat szerint csak akkor kell kitölteni az úgynevezett igazoltatólapot a megállított személyről, ha erre szükség lehet valamilyen további intézkedéshez, vagy más okból ez indokolt. Ilyen például, ha egy körözött személy akad fenn az ellenőrzésen, ami az intézkedések egyik legfőbb célja.

A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a közterületen dolgozó rendőröknek tanácsos a formanyomtatvány kitöltésével bajlódniuk, mert ez lehet az alapja annak, hogy felettesük megdicséri vagy leszúrja őket. Nincs ugyan előírt norma arra nézve, mennyi a napi igazoltatandó emberek száma, az [origo]-nak név nélkül nyilatkozó rendőrök viszont azt mondták, igenis közrejátszik az elvégzett intézkedések száma munkájuk megítélésében.

Az igazoltatások számából kiderül, ki mennyire ügyködött, mindenki tudja, hogy egy adott járőrútvonalon vagy területen ez mennyi szokott lenni - magyarázta az egyik fővárosi őrsön dolgozó rendőr, hozzátéve, hogy elsősorban persze az tűnik fel, ha ettől elmarad a teljesítmény. Ha valahol egy hét alatt mondjuk tíz embert szoktunk igazoltatni, valaki meg egy lapot ad le, akkor a főnökünk azért csak megkérdezi, hogy mégis mit csinált helyette - erősítette meg az egyik megyeszékhelyen dolgozó kollégája is.

Nem árt, de nincs előírva

Az ORFK álláspontja szerint elítélendő, ha egy parancsnok az intézkedési aktivitás, illetve az egyes rendőrök teljesítményének lemérése érdekében kéri az igazoltatólapok kiállítását - mondta az [origo]-nak Komáromi Endre, az ORFK közrendvédelmi és közlekedésrendészeti főosztályának vezetője. "Bizonyos körülmények között elképzelhető, hogy egy rendőr munkájának megítéléséhez az általa kitöltött igazoltatólapok száma is adalékul szolgálhat, de hangsúlyoznom kell, hogy ez a tevékenység a rendőri munkának csak nagyon kis része, értékelése valójában csak parancsnoki mérlegelés tárgya" - közölte. Ezen túlmenően persze azt is nézik, érkeznek-e az igazoltatást kifogásoló állampolgári panaszok.

Komáromi Endre szerint valójában a minőség is számít, nem csak a mennyiség, hiszen nem lehet az igazoltatólapok száma alapján következtetni az eredményességre. Hiszen számos, pontosan nem mérhető eredménye is lehet az igazoltatásoknak, például így nagyobb lesz az állampolgárok biztonságérzete, vagy adott területen csökken a bűnügyi fertőzöttség - tette hozzá.

Kimutatásokat vezetnek

Az eljárásrend szerint a kitöltött formanyomtatványokat a napi szolgálat végeztével minden rendőr leadja, amit az úgynevezett beszámoltató parancsnoka továbbít az erre illetékes szervnek, ahol elektronikusan rögzítik a felvett adatokat. A közlekedésrendészeti főosztály országos és megyénkénti bontásban így kimutatásokat vezet arról, hol mennyire aktívak az igazoltató rendőrök, a rögzített adatok vissza is kereshetők. Magukat az igazoltatólapokat viszont megsemmisítik.