A kormány szerdán dönt ügynökügyben

Vágólapra másolva!
Szerdán dönt a kormány a koalíciós megállapodás kiegészítésében rögzített független szakértői bizottság felállításáról, amely az "ügynökügyben" az iratátadás törvényben szabályozott eljárásának teljesítését elemzi és értékeli.
Vágólapra másolva!

Az intézkedés része annak, amit a koalíciós szerződés július elsejei kiegészítésében az "ügynökkérdéssel" kapcsolatban a partnerek vállaltak. A testületnek a dokumentum szerint július 15-ig kellett volna megalakulnia.

A távirati iroda értesülései szerint a héttagú testületbe az SZDSZ az elnököt és két szakértőt, míg az MSZP négy szakértőt delegál. A tagokat a miniszterelnök nevezi ki. Az MTI úgy tudja, hogy a bizottság elnöke Kenedi János vagy Ungváry Krisztián történész lehet, az azonban biztos, hogy mindketten tagjai lesznek a testületnek. A bizottság mandátuma két hónapra szól, de ha kérik, ez az év végéig meghosszabbítható.

A koalíciós szerződés kiegészítése rögzíti: a két párt egyetért abban, hogy az eljárási szabályokat módosítani kell ahhoz, hogy az ügynökügyben a kutathatóság, az adatokhoz hozzáférés, illetve azok nyilvánosságra juttatásának feltételei javuljanak. Szintén egyetértés van a koalíciós pártok között abban, hogy meg kell teremteni az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában az anyagok rövidebb időn belüli feldolgozásának, megismerhetővé tételének feltételeit.

Felül kell vizsgálni azt is, hogy a tudományos kutatás szabályai kellően biztosítják-e a kutatáshoz fűződő érdekeket, valamint pontosabban körül kell határolni a közszereplő fogalmát azért, hogy az eljáró bíróságok számára a jogszabály egyértelműbb legyen.

A bizottság a tervek szerint ezek közül csak arra tesz javaslatot, hogy módosítsák-e az állambiztonsági iratok kutathatóságára, az adatokhoz hozzáférésre és azok nyilvánosságra juttatása feltételeire vonatkozó szabályokat.