Körözött gyilkost fogott a civil rendőr

Vágólapra másolva!
Szolgálata lejárta után fogta el egy 25 éves rendőr törzsőrmester azt a férfit, aki a gyanú szerint megölt egy 18 éves lányt Albertirsán július elején - közölte BRFK sajtóügyeletese.
Vágólapra másolva!

Unger Pál elmondta: a IV. kerületi Rendőrkapitányság munkatársa, 12 órás szolgálatát követően polgári ruhában, saját autójával tartott hazafelé, amikor az emberölés miatt körözött férfire figyelmes lett. A férfi a rendőr felszólítása után menekülni kezdett. Amikor a rendőr utolérte és megkísérelte elfogni, a férfi tőrkésével hátraszúrt, majd tovább futott. Az őt üldöző rendőr nem sérült meg.

A körözött férfit az időközben kiérkező rendőrök segítségével Újpesten, a Mikszáth Kálmán utcánál sikerült bekeríteni. Ekkor a férfi tőrkésével mellkason szúrta magát, a mentők életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

Unger Pál közölte: a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy július 2-án Albertirsán megölt egy 18 éves lányt, amiért a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság elfogatóparancsot adott ki ellene.