Megvétózta a luxustelep önállósodását Sólyom

Vágólapra másolva!
Nem írta alá a Piliscsabához tartozó Magdolna-völgy elszakadási kérelmét csütörtökön Sólyom László. Az államfő ezzel megvétózta azt a döntést, amelyet korábban Lamperth Mónika önkormányzati miniszter hagyott jóvá. Az államfő szerint a telep azért nem lehet önálló, mert nincs se temetője, se óvodája.
Vágólapra másolva!

Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön elutasította a Piliscsabához tartozó Magdolna-völgy elszakadási kérelmét - olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményében. Az államfő a döntésről értesítette Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési minisztert. A településrész önállóvá válását Lamperth Mónika korábbi miniszter hagyta jóvá. Sólyom László azért nem írta alá a döntést, mert az államfő szerint a telep nem felel meg a függetlenséghez szükséges feltételeknek.

Az államfő szerint Magdolna-völgy önállón nem tudna olyan feladatokat garantálni, mint az óvodai ellátás, és köztemetővel sem rendelkezik. Sólyom László szerint hiába kötött a telep együttműködési megállapodást a szomszédos Pilisjászfaluval, nincs garancia arra, hogy el tudnák látni az előírt feladatokat. A döntésről szerettük volna megkérdezni az önkormányzati minisztériumot, a tárcánál azonban egyelőre nem reagálták a megkeresésünkre.

A jelenleg 600 lelket számláló, közel 80 hektáros területen fekvő lakópark évek óta próbál elszakadni Piliscsabától. Tóth János, a Magdolna-völgyi Egyesület elnöke szerint azért akarnak leválni, mert Piliscsaba több önkormányzati feladatot nem hajlandó ellátni a telepen: az önkormányzat nem oldotta meg a közvilágítást, hosszú ideig nem nevezték el a lakóparkban található utcákat, valamint az ott élők gyermekeit nem vették fel a település óvodáiba. Az önkormányzat ezzel szemben azt állította, hogy mivel a lakópark magánterület, így ezeket a feladatokat maguknak kell ellátniuk.

Határozottan ellenezte az elszakadást a Piliscsabért Egyesület. A civil szervezet szerint a Magdolna-völgy alkalmatlan az önálló életre, mert nincs óvodája, iskolája, temploma, temetője. Ráadásul a lokálpatrióták attól is tartottak, hogy az önállósodás után a Magdolna-völgy külterületként uniós védettséget élvező, Natura 2000-es földeket kaparint meg. Az ellenzők ezért levelet írtak az államfőnek, hogy ne írja alá az elszakadásról szóló minisztériumi döntést.