Indokolatlan túlerőt is bevetett a rendőrség október 23-án

Vágólapra másolva!
Október 23-án a tömegoszlatáskor sokszor improvizált a rendőrség, nem készültek jelentések a kényszerítőeszközök használatáról, helyenként indokolatlan túlerőt alkalmaztak, hibáztak a parancsnokok, az Astoriánál pedig nem vigyáztak kellőképpen a Fidesz-rendezvényen részt vevőkre - többek között erre jutott a rendőri intézkedéseket vizsgáló, pénteken nyilvánosságra hozott rendőrségi jelentés. A dokumentum végkövetkeztetése, hogy alapvetően törvényesen járt el a rendőrség - ugyanakkor oldalakon keresztül sorolja az elkövetett hibákat. A jelentést készítő bizottságot Papp Károly dandártábornok vezette, és az ORFK megbízásából vizsgálódott.
Vágólapra másolva!

Nyilvánosságra hozta a rendőrség az október 23-i zavargásokat vizsgáló Papp-bizottság jelentésének kivonatolt változatát. A bizottság a rendőri intézkedéseket vizsgálta ki, és hiányosságokat is feltárt. A bizottság szerint 23-án a "csapaterős tevékenység alapvetően törvényes volt", de több hiba és szakszerűtlenség is előfordult - utóbbiakat több oldalon keresztül részletezi a jelentés szövege.

Ezek között szerepel, hogy a BRFK-nak nem volt biztosítási terve az Astoriánál tartott Fidesz-rendezvényre, ahol "a gyülekezési jog zavartalan biztosítása nem került garantálásra". A jelentés helyteleníti, hogy az egyenruhások nem viseltek szolgálati jelvényt, és megállapítja, hogy miután délután az Alkotmány utcából kiszorították a tömeget, "a tömegoszlatás végrehajtására nagymértékben az improvizálás volt a jellemző".

A jelentés megállapítja azt is, hogy amikor hajnalban kiszorították a tüntetőket a Kossuth térről, aránytalanul nagy rendőri erőket alkalmaztak: kétszáz tüntetővel több mint ezer REBISZ-es állt szemben. Emellett a parancsnokok nem vizsgálták ki a kényszerítőeszközök - gumilövedék, könnygázgránát, kardlap, gumibot, gázspray, bilincs - alkalmazását, mert ezekről nem készültek rendőri jelentések.

A legfelső parancsnokok is kapnak bírálatot a jelentésben - őket nem nevezi meg a szöveg, és a nyilvánosságra hozott változatból a megemlített parancsnokok nevét kihúzták. E szerint az "elsősorban magasabb vezetői, irányító parancsnoki szinten" elkövetett szakmai hibák hozzájárultak ahhoz, hogy a BRFK nem mindig uralta az eseményeket - fogalmaz a jelentés. A szakmai hibákat "a hatályos jogszabályok és belső normák betartásában" követték el.

A dokumentumban a túlkapásokról is szó van. "A rendőri műveletben részt vevő személyi állomány nagyfokú leterheltsége és túlhajszoltsága és a létszámproblémák következtében a szolgálati csoportok váltására nem kerülhetett sor. Ezek együttesen hozzájárultak az ismertté vált egyéni rendőri túlkapások bekövetkezéséhez" - olvasható a jelentésben.

A Papp-bizottság januárban jött létre. A vizsgálat során a megőrzött tévéfelvételeket, a REBISZ rádiós kommunikációját, a 23-áról készült jelentéseket is tanulmányoztak, és személyesen is meghallgattak többeket. Ezek nyomán a bizottság több javaslatot megfogalmazott. Ezek között van, hogy soron kívül kezdeményezni kell a gumilövedék és a könnygázgránát alkalmazásának részletes szabályozását a rendőrség szolgálati szabályzatában.

A jelentést az után hozták nyilvánosságra, hogy a Társaság a Szabadságjogokért nevű civil szervezet egy ügyészségi vizsgálatra hivatkozva kijelentette: a gumilövedékek október 23-ai használata jogtalan volt. A TASZ szerint többek között azért, mert egy szakértői vélemény szerint a rendőrségnél nem is voltak megfelelően rendszerbe állítva a fegyverek, amelyeket használtak. A jelentéshez csatolt rendőrségi közleményben az áll: az eddigi információk szerint törvényesen alkalmazták ezeket az eszközöket, de vizsgálatot indítanak a kérdés tisztázására.

A Fidesz szerint a jelentés igazolja a párt álláspontját, miszerint "2006. október 23-án a rendőrség súlyos jogsértéseket követett el, és szakszerűtlen intézkedéseket hozott az alkotmányos jogaikkal élni kívánó békés megemlékezők kárára". A Papp-bizottság jelentésére Kontrát Károly fideszes képviselő reagált közleményben, amelyben bejelenti, hogy a párt szombaton sajtótájékoztatón kommentálja részletesen a dokumentumot.