Engedély nélkül használtak gumilövedéket a rendőrök

Vágólapra másolva!
Régi, rozoga szovjet puskákból, használatbavételi engedély nélkül lőttek ki gumilövedékeket tavaly október 23-án a rendőrök - állapította meg egy ügyészségi vizsgálat. A szakértői vélemény szerint a lövedékek közelről veszélyesek, távolról viszont nem lehet velük célozni. A fegyverhasználat teljes mértékben jogtalan volt - állítja a Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet.
Vágólapra másolva!

Jogtalanul használt gumilövedékeket a rendőrség a 2006. október 23-i zavargások feloszlatásánál - állítja egy ügyészségi nyomozás dokumentumaira hivatkozva a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). A jogvédő szervezet összesen tizenegy, szeptember-október folyamán megvádolt személy védelmét látta el, egyikük ügyében született az a szakértői vélemény, amely szerint a rendőrségnél nem is voltak megfelelően rendszerbe állítva azok a fegyverek, amelyeket októberben használtak.

K. Károly ötgyermekes kávézótulajdonos éppen hazafelé tartott 23-án este, amikor a Síp utcában egy osztag rohamrendőrrel találta magát szemben, akik előbb könnygázgránátokat lőttek rá, majd néhány méterről szemen lőtték egy gumilövedékkel. Amikor elkezdett visszafelé futni, még öt gumilövedék találta el hátulról. A vállalkozó feljelentést tett az ügyészségen, de az eljárást idén, június 7-én megszüntették, mivel nem lehetett beazonosítani az elkövetőt.

A nyomozás során azonban kiderült, hogy a Rendészeti Biztonsági Szolgálatnak (Rebisz) nem volt engedélye az október 23-án használt fegyverek és gumilövedékek beszerzésére és használatba vételére. A fegyverek rendszerbevételét az igazságügyi és rendészeti miniszter csak utólag, 2006. december 6-án hagyta jóvá. A nyomozás során kiderült, a rendőrök sem kaptak megfelelő kiképzést, hiszen egy húsz évvel ezelőtti katalógus alapján oktatták őket, miközben a mai lövedékek jóval erősebbek és veszélyesebbek.

A fegyverszakértői vélemény szerint a rendőrök által használt puskák régi szovjet gyártmányúak és erősen használtak voltak, az egyiknek a célgömbje is hiányzott. A szakértő szerint a fegyverekkel csak egészen közelről lehetett pontosan célozni, ahonnan viszont a rendőrség által használt töltényekkel életveszélyes sérüléseket lehet okozni. A lövedékek csak nagyobb távra biztonságosak, de - állítja a szakértő - a fegyver lövedéke 35 méterről 90 centiméteres körben szóródott, vagyis lehetetlen vele eltalálni a célt.

Dénes Balázs, a TASZ elnöke szerint a nyomozás adatai azt bizonyítják, hogy a rendőrség október 23-án "teljes mértékben jogtalanul" használta a gumilövedékeket. Erre azonban - mondta Dénes - egyik, az őszi eseményeket vizsgáló bizottság sem hívta fel a figyelmet. Az [origo] kérdésére Dénes azt válaszolta, nem tudják, ki rendelhette el a fegyverek használatát. Ennek kiderítéséhez teljes terjedelmében nyilvánosságra kellene hozni a rendőrség belső jelentését.

Az [origo] megkereste az ORFK-t, hogy megtudja, ki adott parancsot nem engedélyezett fegyverek használatra, de azt a választ kaptuk, hogy csak Garamvölgyi László szóvivő nyilatkozhat. Ő azonban kitért a válasz elől: azt mondta, az országos főkapitány csütörtökön kapja meg a Papp-jelentés néven ismert rendőri értékelés kivonatát, annak tanulmányozására pár napot kér.

A Papp Károly dandártábornok (korábban Fejér megye rendőrfőkapitánya, jelenleg a Rebisz parancsnoka) által vezetett bizottság jelentése "nem nyilvános" minősítésű, de Bencze József országos rendőrfőkapitány egy csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta, elkészült egy állam- és szolgálati titkot nem tartalmazó kivonata is. Ezt a főkapitány tanulmányozza, majd ígérete szerint nyilvánosságra hozzák.

A gumilövedék betiltását az őszi események után többször követelte a parlamenti ellenzék, és rosszallotta a használatát Franco Frattini az Europai Bizottság igazságügyi biztosa is. A Fidesz törvényjavaslatát azonban a kormánypártok nem voltak hajlandók még tárgysorozatba sem venni. Júniusban viszont - a rendőrségi törvény módosításakor - a gumilövedék kikerült a tömegoszlatáskor használható eszközök felsorolásából.