Találkozott a fiával Mehmet Tüysüz

Vágólapra másolva!
Mehmet Tüysüz, akit azzal gyanúsítanak, hogy korábban Törökországba csempészte a sajtóban Mehmet Karcsika néven ismertté vált kisfiát, bírósági engedéllyel, az édesanya jelenlétében először találkozott fiával azóta, hogy visszatért Magyarországra.
Vágólapra másolva!

Buda Sándor, az apa ügyvédje elmondta: Mehmet Tüysüz kérte a bíróságtól, hogy a lakhelyelhagyási tilalom keretén belül megkísérelhesse fia láthatását; ezt engedélyezték számára. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően éppen akkor érkeztek a házhoz, amikor az édesanya, a kisfiú és féltestvére hazafelé sétált. Tájékoztatása szerint az édesanya nagyon korrekt volt, nem zárkózott el a találkozástól, és még azt is engedte, hogy apa és fia néhány percet kettesben töltsön. Amikor a kisfiú meglátta az apját, nyakába ugrott, és törökül szólította meg - tette hozzá az ügyvéd. A jogász bízik benne, hogy eljárás nélkül is megoldódhat a családi konfliktus.

A kisfiút, akit a sajtóban Karcsikaként emlegettek, 2004 júliusában török édesapja a láthatásról nem vitte vissza az édesanyjához, hanem kicsempészte őt szülőhelyéről, Magyarországról Törökországba. Mehmet Tüysüz június 12-én érkezett Magyarországra. A vele szemben megfogalmazott gyanúsításokkal, az embercsempészettel, a közokirat-hamisítással és a kiskorú elhelyezésének megváltoztatásával kapcsolatos ügyekben indult vizsgálat jelenleg nyomozati szakban van.

Bár a férfi ellen nemzetközi és török elfogatóparancs is érvényben volt, a hatóságok nem találták meg. Az anyának segítő Egymásért Egy-másért Alapítvány idén február 28-án négyezer eurót, azaz egymillió forintnak megfelelő összeg ajánlott fel nyomravezetői díjként, ami végül eredményt hozott.

A gyereket április 8-án hozták vissza Magyarországra.