Milliárdokat követel két minisztériumtól Rogán

Vágólapra másolva!
Több mint 23 milliárd forintot követel a honvédelmi és az egészségügyi tárcától engedély nélküli közterület-használatért és parkolási díjért az V. kerületi önkormányzat. Rogán Antal polgármester korábban fél év türelmi időt adott a két minisztériumnak, ez járt le most. A honvédelmi tárca közölte: csak saját parkolókat használnak.
Vágólapra másolva!

A két minisztériumot más közintézményekkel együtt még múlt novemberben szólította fel az V. kerületi önkormányzat arra, hogy egy 10 évvel ezelőtti rendelet értelmében fizessenek a parkolásért. "Hat hónap türelmi időt kaptak arra, hogy szabadítsák fel az önkényesen lezárt és parkolónak használt területeket" - emlékeztetett csütörtöki sajtótájékoztatóján Rogán Antal fideszes kerületi vezető.

A polgármester közölte: a két intézmény kivételével sikerült egyezségre jutniuk, így például az Országgyűlés Hivatala, a Magyar Televízió csak annyi parkolóhelyet tartott meg, amennyinek a díját ki tudja gazdálkodni. Rogán hozzátette: emellett csütörtökön az amerikai nagykövetséggel is megállapodtak a díjfizetési kötelezettségben.

Rogán ismét játszóteret építene

A honvédelmi és az egészségügyi minisztérium a hat hónap alatt nem reagált az önkormányzat megkeresésére, ezért felszólították a két tárcát, hogy fizessék meg a mintegy 3500 négyzetméternyi közterület-használati díj tízszeresét öt évre visszamenőleg. Ez az egészségügyi tárcánál 10,5 milliárd, a honvédelmi tárcánál 13 milliárd forint követelést jelent - közölte Rogán. A politikus megjegyezte, azért csak öt évre visszamenőleg van követelésük, mert a jogszabály ennyit tesz lehetővé.

Belváros-Lipótváros önkormányzata egyben közölte a két minisztériummal azt is, hogy amennyiben a fizetési kötelezettségeiknek nem tesznek eleget, az önkormányzat rendőri segítséggel bontja el a kordonokat, sorompókat, illetve szünteti meg a Stollár Béla utcánál emelt falat. Rogán állítása szerint ezzel a Honvédelmi Minisztérium és a Nemzetbiztonsági Hivatal teljesen elzár egy utcát a kerületi lakosoktól.

"Az a jogszabály, amely érvényes az egyszerű vendéglátósra, az érvényes a kormányra is" - jelentette ki Rogán Antal. Az ellenzéki politikus közölte, hogy az így befolyó pénzt mélygarázs, sportlétesítmény, valamint játszótér építésére fordítanák.

HM: Jogkövető eljárást tanúsítunk

Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője közölte: csak olyan parkolókat használnak az V. kerületben, amelyek saját vagyonkezelésben vannak. A szaktárca épülete előtt, illetve mellett - a Balaton utcában és a Falk Miksa utcában - lévő parkolók a minisztérium ingatlanához tartoznak, az épület helyrajzi számán szerepelnek.

Mint mondta, ötven éve folyik a vita a Stollár Béla utcáról, amely a minisztérium és a Nemzetbiztonsági Hivatal közötti kapukkal lezárt területén van. Itt azonban nem üzemeltet parkolókat a tárca. A szóvivő szerint "a minisztérium jogkövető eljárást kíván tanúsítani", ez ügyben már kezdeményeztek kisajátítási eljárást. Bocskai azt állította, mindenki számára úgy tűnik, hogy egy egységes épületkomplexumról van szó, azonban a két épület között egy utca van.

Közölte, még nem érkezett meg az V. kerületi önkormányzat levele, amelyben Rogán Antal több mint tizenhárom milliárd forintot követel a minisztériumtól.

Az egészségügyi tárca még nem kapta meg Rogán Antaltól a fizetési kötelezettségről szóló levelet - közölte a minisztérium az MTI-vel. A tárca szerint a szóban forgó parkoló felett a minisztérium rendelkezik. Álláspontjukat készek a bíróság előtt is megvédeni, mint arról már a tavalyi év végén értesítették a belvárosi polgármesteri hivatalt is - olvasható a tájékoztatóban.