Tízen sérültek meg egy balesetben Baranyában

Vágólapra másolva!
Tíz ember megsérült, amikor Baranya megyében Lánycsók határában két személygépkocsi frontálisan összeütközött hétfőn.
Vágólapra másolva!

A balesetet okozó gépjármű vezetője Pécs irányából tartott Mohács felé. Miután szabálytalanul megelőzött egy vele azonos sávban közlekedő kisteherautót, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan összeütközött a Mohácsról Pécs felé tartó személygépkocsival.

A baleset következtében a vétlen gépjárműben ülő egyik súlyos, életveszélyes állapotban lévő utast, újraélesztését követően, mentőhelikopterrel szállították kórházba. Rajta kívül hatan súlyos, hárman könnyű sérülést szenvedtek - közölte Bális Eszter, a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.