Két gyerekét is megölte egy öngyilkos nő

Vágólapra másolva!
Egy debreceni panelház nyolcadik emeletéről kidobta két kiskorú gyerekét egy nő, majd utánuk ugrott. A nő és a két gyerek életét veszítette. Az asszony búcsúlevelet hagyott maga után.
Vágólapra másolva!

A vasárnap este kilenc órakor történt tragikus eset előzménye az lehetett, hogy a nő állítólag veszekedett a férjével - mondta az [origo]-nak a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa. Az asszony ekkor elment otthonról, és több gyermeke közül kettőt is magával vitt. Később felmentek egy tízemeletes panelház nyolcadik emeletére, és kidobta mindkét gyereket az egyik folyosói ablakon, majd utánuk ugrott.

A nő és az egyik gyerek azonnal meghalt, a másik gyerek életéért a helyszínen küzdöttek az orvosok és a mentősök, de nem tudták megmenteni - mondta a kapitányság munkatársa. A rendőrségi ügyeletes pontosan nem tudta még megmondani, hogy hány évesek a gyerekek, de valószínűleg egy négy- és egy hatéves fiúról van szó.

Az MTI beszámolt arról, hogy az anyánál négyoldalas búcsúlevelet is találtak. A rendőrségi ügyeletes este fél 11 körül ennek tartalmáról részleteket nem tudott közölni. Ekkor még a férjet sem találták meg, így nem tudták kikérdezni.