Nem tűnt fel a milliós gyógyszercsalás az OEP-nek

Vágólapra másolva!
Az OEP vényellenőrző rendszere nem jelezte azokat a visszaéléseket, amelyek elkövetői a gyanú szerint sok millió forinttal károsították meg az egészségbiztosítót. A rákgyógyszerekkel folytatott csalás kitervelőjének ismernie kellett a piacot, de az igazi felelősség - egy nagykereskedő szerint - azoké az orvosoké, aki ráütötték a pecsétjüket a receptekre.
Vágólapra másolva!

Egy magánszemély és nem az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) bejelentése alapján indult nyomozás még márciusban azok ellen az orvosok ellen, akik a gyanú szerint illegálisan kereskedtek drága, teljes egészsében államilag támogatott rákgyógyszerekkel - közölte az [origo] érdeklődésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Az OEP vényellenőrző rendszere annak ellenére sem jelezte a visszaéléseket, hogy oda minden doboz államilag támogatott gyógyszer felírásáról és kiváltásáról bekerülnek az adatok.

Az OEP 1997 óta többféle vényellenőrző rendszert is vásárolt, illetve fejlesztett, hogy kiszűrje a jogosulatlan gyógyszerfelírásokat, amelyek komoly károkat okoznak az egészségbiztosítás költségvetésének. Az [origo] érdeklődésére, hogy miért nem jelzett a vényellenőrző rendszer, az OEP-nél azt közölték: havonta több millió tétel jelenik meg náluk, amiből csak akkor tudják eldönteni, hogy valóban a rászoruló beteg és valóban a szükséges mennyiségű gyógyszert kapta-e, ha a helyszínen tartanak ellenőrzést, és személyesen is találkoznak a beteggel.

Az egészségbiztosító közleménye szerint az OEP - a BRFK megkeresésére - szakmai segítséget nyújt a nyomozásban, és saját hatáskörben is ellenőrzést indított a daganatos betegségek gyógyszereinek felhasználásáról. Ennek eredményéről azonban - a rendőrségi nyomozásra hivatkozva - egyelőre nem kívántak részleteket elárulni.

Bennfentes lehetett

A Népszabadság kedden azt írta, hogy az egyik elkövető egy gyógyszer-nagykereskedelmi cég ügynöke lehetett. A nagykereskedők szövetségénél azonban az [origo]-nak azt mondták, ők nem alkalmaznak ügynököket, csak úgynevezett patikalátogatókat, de ők nem árulnak gyógyszert, csak az új termékekről tájékozatják a gyógyszerészeket. Egy vidéki kórház gazdasági igazgatója is azt mondta, nem vásárolnak ügynököktől, hanem pályázat útján szerzik be a gyógyszereket, mert csak így tudnak kijönni a pénzükből.

Feller Antal, az egyik nagykereskedő, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgató-helyettese az [origo]-nak azt mondta, egy ilyen csalásban nem a kereskedő, hanem a gyógyszereket felíró orvos van kulcsszerepben, hiszen az ő aláírása és pecsétje szerepel a recepten. A gyógyszert a nagykereskedő szabályosan szállítja a patikának, a gyógyszerész pedig a vény alapján szabályosan adja ki - mondta Feller, aki szerint csak az orvos tudja azt is, hogyan használták fel a kiváltott szert.

A csalás szervezőjének - az [origo] által megkérdezett orvosok, gyógyszergyártók és nagykereskedők szerint - alapos szakmai ismeretekkel kellett rendelkeznie a gyógyszerpiacon, illetve bizalmas viszonyban kellett lennie több, különböző helyen dolgozó onkológus orvossal is. Tudnia kellett például arról, hogy melyek azok a készítmények, amelyek - a kiügyeskedett gyógyszerek feltételezett célországában - Szerbiában nem, Magyarországon viszont receptre, 100 százalékos OEP-támogatással kaphatóak.

A rákellenes szerek legnagyobb részét ugyanis mára beépítették a kórházi kezelések finanszírozásába, vagyis nem a gyógyszerkasszából finanszírozzák őket, hanem a fekvőbetegek ellátására szánt keretből. Ezekhez nem lehet patikában hozzájutni, csak a kórházakban, hiszen jelentős részüket csak ellenőrzött körülmények közt, infúzió formájában lehet beadni.

A készítmények egy kisebb csoportja azonban - főként a kezelések kiegészítői: hormonok, tápszerek - receptre is kapható. Egyelőre sem a rendőrség, sem az egészségbiztosító nem közölte, pontosan milyen módszerrel jutottak hozzá a gyógyszerekhez a csalók, de az [origo]-nak nyilatkozó orvosok szerint az a legvalószínűbb, hogy egyes betegeknek a szükségesnél többet írhattak fel, például úgy, hogy a valósnál nagyobb testsúlyt tüntettek fel. Az ilyen készítményekből egy kúra több százezer, de akár több millió forintba is kerülhet.

A rendőrség kedden hozta nyilvánosságra, hogy Szegeden elfogtak egy 42 éves váci férfit, aki éppen egy négymillió forint értékű gyógyszerszállítmányt készült átadni. A nyomozók az elfogás után egy illegális gyógyszerlerakatra is rábukkantak, ahol további 20 millió forint értékű orvosságot találtak. A rendőrök javaslatára az ügyészség kezdeményezte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, de ezt a bíróság egyelőre nem tartotta indokoltnak, így szabadlábon védekezhetnek.