Betiltaná a cigizést a bárokban a kormány

Vágólapra másolva!
Éveken belül betiltaná a kormány a dohányzást a zárt légterű nyilvános helyeken, így a vendéglőkben, bárokban, kocsmákban. A cél, hogy 2009-től egyre kevesebb olyan hely legyen, ahol rá lehet gyújtani és így csökkentsék a káros szokás miatti megbetegedések számát. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter szerint a lakosság többsége egyetért a teljes tilalom bevezetésével.
Vágólapra másolva!

A kormány betiltaná a dohányzást azokon a zárt légterű helyeken, amelyek nyilvánosak - jelentette be Horváth Ágnes a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. Az ilyen helyek gyakorlatilag a vendéglőket, bárokat jelenti.

A szakminiszter hozzátette, hogy Magyarország ezt az álláspontot fogja képviselni az Európai Bizottság egészségügyi miniszteri találkozóján, Brüsszelben is. Ezen a csütörtöki brüsszeli szakminiszteri konferencián a tagállamok elő fogják terjeszteni álláspontjukat, és a szabályozásról is egyeztetnek.

Magyarország ezzel csatlakozni kíván a brüsszeli bizottság Dohányfüstmentes Európáért Zöld Könyvéhez, amelynek célja, hogy drasztikusan visszaszorítsa a dohányzást és korlátozza azon nyilvános helyeknek, vagyis vendéglőknek, kluboknak, kocsmáknak a számát, ahol rá lehet gyújtani - tette hozzá a tárcavezető.

Terveik szerint 2009-től érezhető módon visszaszorítanák a dohányzást az ilyen nyilvános helyeken. A tilalom bevezetése előtt széles körű társadalmi egyeztetésre, megbeszélésre van szükség - tette hozzá Horváth Ágnes.

A miniszter egy 2005-ben készült felmérésre hivatkozva elmondta: a lakosság többsége is helyesli a teljes tilalmat a zárt helyeken, egy bizonyos átmeneti idő után. A dohányzás okozta megbetegedések és halálesetek száma nő, tüdőrákban 2005-ben nyolcezren haltak meg.