Nők megalázására is rámutat a jogvédők évértékelője

Vágólapra másolva!
A nők elleni erőszak, a rendőri jogsértések és a romák hátrányos megkülönböztetése miatt marasztalta el Magyarországot az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet a 2006-os évről szóló jelentésében. A civil szervezet szerint tavaly 102 országban követett el kínzásokat a rendőrség, és 20 ezren vártak kivégzésre.
Vágólapra másolva!

Egyre jellemzőbb, hogy a nagyhatalmak a félelem politikáját, a terrorizmussal való fenyegetést használják fel arra, hogy a közvéleménnyel elhitessék azt, hogy nincs szükség az emberi jogokra - foglalta össze Fodor Márk, az Amnesty International (AI) magyarországi igazgatója a nemzetközi jogvédő civil szervezet 2006-os jelentését. A több mint 300 oldalra rugó kötet 153 ország kapcsán vizsgálta azt, hogy hogyan érvényesülnek az emberi jogok.

Ehhez többek között bírósági ítéleteket, az ENSZ és az EU jelentéseit használták fel, valamint az aktivisták személyesen is tájékozódtak az egyes országok helyzetéről. A jelentés a jogsértések kapcsán megállapítja: a fegyveres konfliktusok áldozatainak 70 százaléka civil, világszerte 20 ezren várnak kivégzésre, a halálbüntetések 90 százalékát hat országban (Kína, Irak, USA, Szudán, Pakisztán, USA) hajtják végre, tavaly a karhatalmi erők 102 országban követtek el kínzásokat.

A jelentés Magyarországot több területen is elmarasztalja. Az AI szerint a tavalyi őszi zavargásokon a magyar rendőrség túlzott erővel lépett fel a tüntetőkkel szemben. Ennek kapcsán kifogásolják, hogy gumilövedéket, vízágyút és könnygázt vetettek be minden figyelmeztetés nélkül a békés tüntetők ellen is. A jogsértések között említi az AI azt is, hogy a rendőrök több esetben nem viseltek azonosító jelvényt, néhány őrizetbe vettnek pedig nem engedték, hogy ügyvédet hívjon a kihallgatások során.

Fodor Márk a nemi erőszakkal gyanúsított rendőrök kapcsán elmondta: ez az eset is megerősíti a jelentésben foglaltakat. Az aktivista szerint Magyarországon is jellemző az a gyakorlat, hogy a hatóságok kétségbe vonják az áldozat szavahihetőségét. Fodor szerint egy megerőszakolt nő Magyarországon jelenleg csak akkor fordulhat a sajtóhoz és a hatóságokhoz, ha felkészült arra, hogy a nyilvánosság előtt megalázzák.

A nőkkel szembeni erőszak kapcsán a jelentés kifogásolja, hogy a távoltartás intézménye nem megfelelő, csak akkor működik, ha a családon belüli erőszak miatt már büntetőeljárás indult. Az AI megemlíti azt is, hogy Magyarország elmulasztott jogi lépéseket tenni azoknak a roma nőknek a védelmében, akiket 2001-ben a beleegyezésük nélkül sterilizáltak. A romák hátrányos megkülönböztetése kapcsán az iskolai szegregációt emeli ki, azt, hogy a roma gyerekeket több esetben külön iskolában oktatják. Az AI hivatkozik például arra a bírósági ítéletre, amely Miskolc városát elmarasztalta a hátrányos megkülönböztetés miatt.

Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke szerint az Amnesty International jelentése bizonyítja azok igazát, akik a tavaly őszi események kapcsán bírálták a kormányt és a rendőrséget. Az ellenzéki politikus sajtótájékoztatóján elmondta: sokaknak kellene bocsánatot kérni azokért a rágalmakért, amelyekkel megpróbálták pártpolitikai ügyként beállítani az emberi jogi problémákat.