Az egyetemet hibáztatja a fideszes áldoktor

Vágólapra másolva!
Salgótarján alpolgármestere állítólag nem tudta, hogy az a magánegyetem, amelytől ő a doktori címét kapta nem jogosult államilag elfogadott diploma kiadására. A fideszes politikus ezért nyugodtan viselte viselte a tudományos címet egészen addig, míg idén márciusban ki nem derült a hiba. A rendőrség okirathamisítás miatt nyomoz.
Vágólapra másolva!

A doktori címről oklevelet kiadó magánegyetemet hibáztatja Salgótarján diploma-botrányba keveredett fideszes alpolgármestere, Fenyvesi Gábor. Ha tudta volna, hogy az oklevél nem a valóságnak megfelelő adatokat rögzít, és nem jogosítja fel őt a doktori cím használatára, nem használná doktori címét - mondta szerdai sajtótájékoztatóján.

Fenyvesi ellen kedden rendelt el nyomozást a salgótarjáni rendőrkapitányság, mert megalapozott a gyanú, hogy doktori címe használata kapcsán közokirat-hamisítást követett el. A politikus diploma-ügye márciusban robbant ki, azóta már bebizonyosodott, hogy az általa elvégzett Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyeteme nem jogosult államilag elfogadott diploma kiadására, így államilag elismert felsőfokú végzettség híján doktori címe sem lehet.

Az alpolgármester felolvasta a magánegyetem által 1999-ben kiadott dokumentumot, amelyben a kommunikáció tudományában való képzettségét és tudását Psd doktori címmel ismeri el, és feljogosítja a doktori cím használatára. Úgy fogalmazott: "Én azzal tisztában voltam, hogy nem állami egyetem, de arról nem volt tudomásom, hogy nem államilag akkreditált. Egy percig sem tételeztem fel, hogy olyan oklevelet állítanak ki részemre, mely nem a valóságnak megfelelő adatokat rögzíti, és mely nem jogosít fel a doktori cím használatára. Amennyiben erről tudomásom lett volna, természetesen nem használnám doktori címemet, mint ahogy azon társaim sem, akik szintén ilyen oklevelek birtokosai."

Az oktatási minisztérium hivatalos állásfoglalásban rögzítette, hogy a magánegyetem nem akkreditált, az egyetem viszont nem nyilatkozott írásban az oklevél kiadásának körülményeiről és a doktori cím használatáról, amit az alpolgármester megdöbbentőnek nevezett.

Közölte: a vizsgálat alatt is végzi alpolgármesteri teendőit, tisztségéről nem áll szándékában lemondani, és a továbbiakban beszélni sem kíván az ügyről, "mert ez az ügy már így is több felületet kapott, mint amit érdemel, hiszen lassan azt fogjuk támadni, aki romlott húst evett, és nem azt, aki átcímkézte és forgalomba hozta." Az alpolgármester "már-már koncepciós perré alakuló" politikai támadásról beszélt, és nem válaszolt az újságírók kérdéseire.

Gyárfás Ágnes, a Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyetemének elnöke szerdán az MTI-vel közölte: Fenyvesinek is tudnia kellett, milyen képzésre jár, hiszen minden hallgatójuk aláír egy nyilatkozatot, amelyben tudomásul veszi, hogy a magánegyetem nem állami alapítású felsőoktatási intézmény, hanem egy kiemelkedően közhasznú szervezet, amely nem diploma, hanem bizonyítvány kiadására jogosult. Ezt pedig "aki elismeri, elismeri, aki nem, nem" - mondta.