Félpályás útlezárás a 81-esen Pérnél és Mezőörsnél

Vágólapra másolva!
Jelentős torlódást okozott az átmenő forgalom ellen tiltakozók félpályás útlezárása Pérnél a Győrt Székesfehérvárral összekötő 81-es főúton pénteken kora este.
Vágólapra másolva!

Herold Ádám (független) péri polgármester elmondta: a demonstrálók az egyre növekvő átmenő forgalom ellen tiltakoznak. A szomszédos községgel, Mezőörssel együtt azt szeretnék elérni, hogy az óriási kamionforgalom a két települést elkerülve más útvonalon haladjon. A főút ugyanis mindkét községen keresztülmegy, s állapota meglehetősen rossz.

A polgármester közlése szerint Péren naponta 9500-9600 jármű halad át, ezek 50-60 százaléka tehergépjármű. Ez ellen tiltakozott a település belterületén felsorakozott több mint félszáz gépkocsi vezetője.

Bogárdi Zoltán, Mezőörs független polgármestere arról tájékoztatott, hogy húsz kocsi alkotta a konvojt a községben. Mezőörs a hosszú hétvégére Németországból hazafelé tartó volt vendégmunkásokból viszont "kevesebbet kapott", mivel - mint mondta - az autósok között futótűzként terjedt a félpályás lezárás híre.

A forgalmat mindkét községben a rendőrség irányította.