Egy év kevés volt a BKV-nak az óraállításra

Vágólapra másolva!
Ígéretével ellentétben egy év sem volt elegendő a BKV-nak, hogy pontosan beállítsa a metrón és a földalattin a szerelvények érkezését jelző órákat. A közlekedési vállalat a lejárt határidő után még egy hónapot kért a finomításra. Ebből is már csak pár nap van hátra, az órák pedig továbbra is pontatlanok.
Vágólapra másolva!

Mint az a szerelvény belsejéből készített fotónkon jól látható, az ötvenmilliós beruházással, 2006. március 31-én beüzemelt órák még mindig pontatlanok. A földalatti visszaszámlálója ugyanis azt mutatja, hogy a szerelvény majd csak fél perc múlva érkezik be az állomásra, miközben a jármű éppen a megállóban tartózkodik.

Egy teljes évet adott magának a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) arra, hogy beállítsa a földalattin és a 3-as metrón a szerelvények megállóba érkezését pontosan előre jelző órákat. A pontosságon annyi értendő, hogy a rendszer percenként számol vissza, majd 1 percről 30 másodpercre, végül 15-re ugrik. A beruházás 42 millió Ft +áfába került.

Amikor januárban felhívtuk a vállalat illetékeseinek figyelmét a rendszer hibáira, akkor azt a választ kaptuk, hogy "pontosan ezek beállítására és a rendszerhibák kiküszöbölésére szolgál az egyéves próbaüzem. Az említett jelenségek egyedi meghibásodások, amelyek már kijavításra kerültek" - állították már akkor.

Az egy év azóta letelt, sőt, 2007. március 31-e óta már négy másik hét is, a kisebb-nagyobb pontatlanságok viszont maradtak. Ezúttal azt a választ kaptuk a BKV-tól, hogy "a rendszer próbaüzeme április 30-án ér véget". A hibák okát abban látja a vállalat, hogy a "követési időközmérő részben a már elavult biztosítóberendezések felől kapja az információkat, részben pedig a menetrendi adatokból. Az előbbi esetben a hibás információk, az utóbbiban pedig a menetrendtől való eltérés is okozhatja a pontatlanságokat".

Arra a kérdésünkre, hogy hány szakember dolgozik 13 hónapja az órák állítgatásán és hogy nem lett volna-e célszerűbb egy már bejáratott rendszert megvásárolni más nagyvárostól, nem kaptunk választ.

Európa számos nagyvárosában működnek ugyanis a szerelvények érkezését megbízhatóan előre jelző rendszerek: London, Bécs, München, Brüsszel - lehetne még sorolni. Utóbbi városban például azt is mutatják a táblák (megállónként több is), hogy a vonalon közlekedő szerelvények éppen melyik megállóban tartózkodnak.

Lencsés Csaba