Tovább lazít a vizitdíjfizetésen a kormány

Vágólapra másolva!
Ma dönt a kormány a vizitdíjszabályok módosításáról. A Népszabadság úgy tudja: jelentősen bővül a kedvezményezettek köre. Ha a kormány jóváhagyja, július elsejétől nem kell fizetniük az orvos-beteg találkozásokért a rendvédelmi dolgozóknak.
Vágólapra másolva!

Tovább bővíti a kormány mai ülésén azok körét, akik felmentést kaphatnak a vizitdíjfizetés alól. A Népszabadság szerint a rendvédelmi dolgozók mellett azoknak sem kell majd fizetniük, akik igazolni tudják: legalább harmincszoros véradók.

A betegségük miatt sokaknak eltörlik a kórházi napidíjat, köztük a daganatos betegeknek, a dialízisre szorulóknak, a véralvadási zavarokkal küszködőknek, a cukorbetegeknek, a szerv- és szövetátültetetteknek, illetve a beavatkozásra váróknak, a HIV-fertőzötteknek és AIDS-betegeknek, valamint a skizofréniával, a súlyos pszichózissal gondozottaknak.

Továbbra is vita van a Népszabadság szerint a 18 éven aluliak vizitdíj-kedvezményéről. Az egészségbiztosítási törvény alapján az ügyeletet nem sürgős indokkal felkereső gyerekeknek is meg kéne fizetniük az 1000 forintos vizitdíjat. Az orvosok maguk is igényelték, hogy az ügyeleti időben kérhessék a vizitdíjat a gyerekektől. A tárca szerint azonban a gyerekektől az ellátás egyetlen pontján sem kérhető vizitdíj.