Három emeletet zuhantak a munkások egy építkezésen

Vágólapra másolva!
Négyen súlyosan megsérültek egy építési balesetben a XVIII. kerületben, amikor egy köteg betonvas megbillentette az állványzatot, és a rajta álló munkások három emeletet zuhantak.
Vágólapra másolva!

A tűzoltók és a mentők is nagy erőkkel vonultak a baleset helyszínére, egy XVIII. kerületi, Üllői úti építkezésre. "Egy építkezési területen a negyedik szint betonvasszerelését végezték, és toronydaruval egy köteg betonvasat próbáltak emelni a szintre" - számolt be a baleset körülményeiről az [origo]-nak Molnár Péter, a fővárosi tűzoltók helyszínen tartózkodó szóvivője .

Elmondása szerint a baleset akkor történt, amikor a daru rátette az állványzatra a betonvasakat. Az állványzat táblái ugyanis megbillentek, és elrepítették a rajtuk álló munkásokat, akik háromemeletnyit zuhantak - részletezte a szóvivő.

Négyen sérültek meg, mindannyian súlyosan - tette hozzá. Az épülő házban még nincs a mentéshez biztonságosan használható lépcső, ezért a tűzoltók emelőkosárban, egyenként juttatták le az utcaszintre a sérülteket - jelentette az MTI tudósítója.