Széttárt kezekkel kellene beérniük a fogyatékosoknak

Dunát lehetne rekeszteni a fogyatékosoknak adott kormányzati ígéretekkel, de a sok szép vállalás mindig elsikkad valahogy. A politikusok kényszerpályára hivatkozva tárják szét a kezüket, de akad olyan minisztérium is, amely egész egyszerűen nem válaszol a témával kapcsolatos kérdésekre. Mit ígért a kormány a fogyatékosoknak és mi valósult meg belőle? Olvassa el az [origo] összeállítását munkalehetőségekről, utazásról, akadályokról!

"A fogyatékossággal élő emberek és gondozóik önálló, felelősségteljes emberek, akiknek nem gyámkodásra, hanem segítségre van szükségük ahhoz, hogy teljes emberi életét éljenek. Az elmúlt években már sok mindent tettünk annak érdekében, hogy a fogyatékkal élő emberek is teljes értékű életet élhessenek." (Új Magyarország kormányprogram, 2006)

Havi ötvenezer forint - ennyiből kell megélnie ma Magyarországon egy fogyatékos embernek, ha nem jogosult a rokkantnyugdíjra, mert nem tud - életkorától függően - 2-10 év munkaviszonyt igazolni. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis legfeljebb 30 ezer forint rokkantsági járadékot kaphat, amihez súlyosan fogyatékos személyek esetén még - állapotuktól függően - 17 és 21 ezer forint közötti támogatás járul, míg a vakok járadéka havi 13 ezer forint. Ez még akkor is nagyon alacsony, ha valakinek nem kell gyógyszerre, gyógyászati segédeszközre költenie.

A kormányzati és pártígéretek ellenére a fogyatékkal élők szervezetei elégedetlenek. "Nem lett semmi jobb, sőt, száz százalékkal rosszabb lett a helyzet" - véli Szakály József, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) főtitkára, és hasonlóan vélekedik Gyene Piroska, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Szövetsége (ÉFOÉSZ) elnöke is, aki szerint "a fogyatékosok valahogy mindig utolsók a sorban".

A fogyatékosoknak járó támogatások ügyében valóban úgy tűnik, mintha megállt volna az idő: a lakások akadálymentesítésének támogatása például 1987 óta nem változott, húsz éve 150 ezer forint. Szakály szerint akkor még egy komplett fürdőszobát lehetett kialakítani, ma legfeljebb egy mosdókagylóra elegendő. Az 1997 óta változatlan, legfeljebb 300 ezer forintos gépjármű-beszerzési támogatásból (és a legalább 40 százalékos önrészből) pedig tíz éve még egy jó állapotú autót lehetett venni, míg ma csak egy 15 évesre elég.

Munka, napi 24 órában

"A fogyatékos családtag otthoni ápolásának társadalmi elismerése növelésének érdekében tovább kell fejleszteni az ápolási díj rendszerét (...) oly módon, hogy az érintettek élve választási szabadságukkal eldönthessék, hogy az ápolási díj összegének felhasználásával kinél, hogyan és milyen segítséget (gondozást, ápolást) vesznek igénybe." (Új Országos Fogyatékosügyi Program, 2006)

A legméltatlanabbnak jelenleg mind a fogyatékosok, mind az őket segítők az ápolási díj összegét tartják. Aki ugyanis főállásban (sőt, az év 365 napján, napi 24 órában) gondoz egy fogyatékos vagy súlyos beteg embert, a minimálnyugdíj összegét, jelenleg 27 ezer forintot kaphatja, amit még külön kérelemre - ha az ápolt súlyosan fogyatékos - ki lehet egészíteni 30 százalékkal, 35 ezer forintra.

A parlament egyszer már foglalkozott ezzel a kérdéssel, amikor 2005-ben az Értelmi Sérültek és Családjaik Jogvédő Egyesülete ötvenezer aláírást gyűjtött össze azért, hogy legalább a minimálbér szintjére emelkedjen az ápolási díj. A népi kezdeményezést az Országgyűlés körülbelül húsz percig tárgyalta, majd 78 igen szavazattal, 150 tartózkodással elutasította. A tartózkodó kormánypártok azzal indokolták a döntést, hogy szerintük ez a téma túl bonyolult ahhoz, hogy ilyen formában kezelni lehessen.

"Az állam kényszerpályán van" - magyarázta utólag a döntést az [origo]-nak Juhászné Lévai Katalin, a parlament esélyegyenlőségi és fogyatékosügyi albizottságának szocialista alelnöke, aki szerint hiába van meg a szándék a változtatásra, a költségvetési lehetőségek nem engedik. Az érdekvédők szerint azonban érthetetlen, hogy ha ugyanazt a fogyatékos személyt nem otthon, hanem egy intézetben ápolják, azért az állam évente 815 ezer forintos normatív támogatást fizet, vagyis havonta körülbelül a minimálbérnek megfelelő összeget.

Az ÉFOÉSZ-nek javaslata is van a rendszer átalakítására. Azt szeretnék, ha egységes lenne az ápolásra szorulók után járó állami támogatás, és ez az összeg "menne az emberrel", vagyis ha intézetben él, az kapja meg, míg ha családban, akkor fizessék ki a hozzátartozóknak. Ez a megoldás Gyene szerint a várólisták helyett versenyt teremtene az intézmények közt, és a fogyatékosokat ápoló családoknak is érezhető segítség lenne. Juhászné azonban túlzásnak tartja az ötletet, szerinte nem lehet összehasonlítani egy intézmény költségeit egy családéval.

Inkább fizetnek

"A fogyatékkal élő emberekre irányuló figyelem nemcsak az akadálymentesítésről gondoskodást jelenti. Mi az integrált munkahelyek kialakításának hívei vagyunk, de ha szükséges, védett munkahelyeket hozunk létre fogyatékkal élő társainknak." (Az MSZP választási programja, 2006)

A 2001-es népszámlálás adatai szerint Magyarországon 577 ezer ember él valamilyen fogyatékossággal, akiknek mindössze 9 százaléka dolgozott. Ez a helyzet Szakály József szerint 2005-ben tovább romlott, amikor 10 milliárd forintot vontak ki a megváltozott munkaképességűek alkalmazását támogató alapból (több mint 60 milliárdról körölbelül 50-re csökkentve), ami miatt a MEOSZ adatai szerint 10 ezer ember vesztette el az állását. A korlátozások miatt átlagosan tíz-tizenöt százalékkal csökkent az egy főre jutó támogatás.

A munkaügyi tárca akkor azzal indokolta a szigorítást, hogy a látszatfoglalkoztatást, vagyis a támogatással való visszaélést akarják kiszűrni, és csak másodsorban játszott szerepet a költségvetési megszorítás. A MEOSZ főtitkára azonban azt mondja, ha valaki visszaélt a tánmogatással, azt felelősségre kell vonni, nem pedig az egész rendszert büntetni.

Szakály szerint a probléma gyökere igazából abban rejlik, hogy az állam túlságosan alacsony összeget szed be a fogyatékosokat nem alkalmazó cégektől. Azoknak a 20 főnél több embert alkalmazó vállalkozásoknak ugyanis, amelyek nem foglalkoztatnak legalább öt százalékban megváltozott munkaképességűeket, évente 132 ezer forintos rehabilitációs járulékot kell fizetniük dolgozónként.

A befolyt összegből támogathatja aztán a költségvetés a fogyatékosok munkavállalását. A cégeknek azonban jelenleg inkább megéri ezt az összeget kifizetni, mint néhány fogyatékos embert felvenni. A helyzeten úgy lehetne érdemben változtatni - mondja Szakály -, ha a nyugati példákhoz hasonlóan az éves munkabér négy-ötszörösét kellene leróni, ha nem alkalmaznak sérült embereket.

Megkésett válasz

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) cikkünk megjelenése után válaszolt foglalkoztatással kapcsolatos kérdéseinkre. Szerintük nem igaz, hogy 10 ezer ember vesztette el az állását, mivel azoknak a munkahelyeknek jó részében csak látszatfoglalkoztatás folyt, a munkavállalók egy része pedig más cégeknél el tudott helyezkedni.

Az SZMM tájékoztatása szerint a csalók eredménye volt, hogy a 2004-re erre a célra betervezett 41 milliárd forintot 23 milliárddal haladta meg a valós felhasználás. A 2005-re tervezett 51 milliárd pedig valóban kevesebb, mint a 2004-ben felhasznált 64 milliárd, de 10 milliárddal haladta meg a 2004-es előirányzatot. 2005-ben végül 55 milliárdot költöttek megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására.

A 2006-tól hatályba lépett szabályok a minisztérium szerint kiszélesítik a támogatott munkáltatók körét, és meghatározzák a rehabilitációs foglalkoztatókkal szemben támasztott szakmai követelményeket. A változásoktól a tárca a foglalkoztatottak számának bővülését és a visszaélések megszűnését várja.