Tovább magyarázza Demszky a félresikerült nyilatkozatát

Vágólapra másolva!
A főpolgármester, sajtócsapata, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és brüsszeli illetékesek is napok óta pontosítani kényszerülnek Demszky Gábor néhány mondatát, melyeket egy csatornaátadási ünnepségen ejtett el. Demszky ugyanis biztosnak mondta a négyes metró uniós támogatását - az unió illetékesei viszont ezt máshogy tudják. Az [origo]-nak a közlekedési biztos szóvivője is cáfolt.
Vágólapra másolva!

"Az unió biztosan támogatja a 4-es metrót, valamint a 3-as és az 1-es villamosok útvonalainak meghosszabbítását és az 5-ös gyorsvasutat is" - jelentette ki pénteken Demszky Gábor Budapesten. Ezt csütörtöki brüsszeli látogatására hivatkozva mondta, amikor többek között megbeszélést folytatott az EU közlekedési biztosával, Jacques Barrot-val.

Demszky mondata miatt később magyarázkodásra kényszerült a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája, ugyanis kiderült: az uniós illetékesek közül többen cáfolták, hogy bárki konkrét ígéretet tett volna Demszkynek a négyes metróról (az illetékesek a Népszabadságnak nyilatkoztak). Jacques Barrot szóvivője, Michele Cercone azt ígérte: utánanéz annak, hogy pontosan miről szólt a főnöke és a főpolgármester közötti megbeszélés, de megjegyezte: "anyagi elkötelezettséget biztosan nem vállalt" a közlekedési biztos.

A Főpolgármesteri Hivatal úgy pontosította Demszky nyilatkozatát: több brüsszeli illetékessel is módja volt beszélni a 4-es metróról, és ők valamennyien pozitívan nyilatkoztak a projekt várható uniós finanszírozásáról. "Demszky Gábor a konferencia másnapján mindössze arról beszélt, hogy a rendelkezésére álló információk alapján az Európai Unió támogatni fogja a 4-es metró beruházást" - olvasható a közleményben.

Vasárnap a négyes metróval kapcsolatban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) is magyarázkodó közleményt adott ki - ez a kormányzati szerv koordinálja ugyanis az uniós fejlesztési projekteket, melynek a négyes metró is része. E szerint bár hivatalos tárgyalásokra az unióval a kormány képviseletében az NFÜ-nek van joga, "az azonban szokványosnak tekinthető, hogy egy nagyprojekt megvalósításában érdekelt projektgazda - a négyes metró esetében a fővárosi önkormányzat vezetése - konzultál a bizottsággal a projekt várható fogadtatásáról, mint az jelen esetben is történt" - írják, hozzátéve, hogy az eddigi előzetes tárgyalásaik során az unió képviselői "a projektet alapvetően támogathatónak minősítették".

Demszkyt egy hétfői - más témájú - sajtótájékoztatón is kérdezték pénteki nyilatkozatáról. "Azt mondtam, hogy borítékolni lehet az eredményt, és most is ezt mondom, a kérdés az, hogy mennyit és a metróprojekt milyen elemeire" - magyarázta. "Megértem, hogy a másik oldalon a tisztviselők óvatosabban fogalmaznak" - mondta, hozzátéve, hogy a továbbiakban csak az NFÜ-vel fog tárgyalni a négyes metró ügyében.

Az [origo] megkereste Michele Cercone szóvivőt az ügyben. Megkérdeztük, miről volt szó az uniós közlekedési biztos, Jacques Barrot és Demszky megbeszélésén, és azt is, hogy főnöke tett-e ígéretet a négyes metró finanszírozásával kapcsolatban. Cercone szerint nincs szó ígéretről: "Az információ, hogy Jacques Barrot biztosította Budapest polgármesterét arról, hogy az unió finanszírozni fogja a város tömegközlekedési infrastruktúrájának fejlesztésére irányuló projekteket, nem pontos" - közölte szűkszavúan.