Ötletládából is reformálják a BKV-t

Vágólapra másolva!
Szinte biztos, hogy rábólintanak a főváros szakbizottságai a BKV átalakítására. A vezérigazgató, Antal Attila azt ígérte, 2008 végére nullszaldósra hozza ki az eddig évi 13 milliárdos veszteséget termelő céget. Leépítések lesznek, de nem tudni, mekkorák - kezdetnek ötszáz dolgozót nyugdíjaznak. Eközben még azt is ígérik, hogy megmarad a járatsűrűség, és az utasok is jobb szolgáltatást kapnak. A tervekből egy csoda-BKV rajzolódik ki, számítógépes forgalomszervezéssel, teljesen lecserélt járműparkkal, udvarias ellenőrökkel.
Vágólapra másolva!

"Ma a BKV-nál tizenkét kis BKV működik" - magyarázta a közlekedési vállalat átalakításáról szóló sajtótájékoztatón a vezérigazgató, Antal Attila. Ezzel arra utalt, hogy az igazgatóságoknak külön szervezetei vannak, mindenütt van például személyzeti osztály. Minderre nincs szükség, a "darabszámot mindenképp csökkenteni kell" - ismertette tervét Antal Attila. Az átalakítási terv ötven kisebb projektet tartalmaz, mindegyik arról szól: hol lehetne spórolni a BKV működésén, illetve hogyan lehetne növelni a bevételeket.

A vezérigazgató mindebben élvezi a fővárosi ellenzék, a BKV igazgatóságának támogatását is, és vélhetően nem sok múlik a keddi fővárosi bizottsági üléseken sem - vagyis a BKV-vezér várhatóan szabad kezet kap a racionalizálásban. Erre utal az is, hogy a bizottsági döntéseket meg sem várva, hanem azokat egy nappal megelőzően Antal Attila már a főpolgármester oldalán számolt be a tervekről. "A bizottságok csak a politikai legitimációt fogják megadni" - mondta erről Demszky Gábor főpolgármester.

A BKV-nél tehát az idei év a radikális átalakulásról fog szólni. Ésszerűsítik a szervezetet, emelik a pótdíjakat, csökkentik a dolgozók számát. Utóbbiról a vezérigazgató nem tudott pontos számot mondani, csak annyit jegyzett meg: még nem az átszervezések részeként, de kezdetnek 500 főt előnyugdíjaznak.

Emellett marad a jelenlegi szolgáltatások színvonala, sőt: az ígéret szerint ráerősítenek az udvariasabb kiszolgálásra, a "hatékony és kulturált" jegyellenőrzésre, amelyet még fokozni is fognak. A BKV szeretne javítani a kommunikációján is.

Antal Attilának több más ötlete is van a spórolásra, és a sajtótájékoztatón elhangzottak szerint még a BKV-dolgozókat is megkérdezték: ők egy ötletládába dobhatják elképzeléseiket. A tervek szerint IT-technológiával lesz korszerűsítve a forgalomszervezés, minden járművezetőnél lehet majd jegyet venni, központosítják az anyagbeszerzést, leselejtezik a régi nyomtatókat, és megszabadulnak azoktól a buszoktól, amelyek már régen nem használhatók, de még fizeti utánuk a biztosítást a cég - sorolta a vezérigazgató.

2008-ra befejeződik az átalakítás szakasza, a következő két évben stabilzálódik a rendszer, és 2010-2011-ben "új fejlődési pályára áll a BKV" - fogalmazott a főpolgármester. Vagyis "az évtized végére a mai BKV a múlté lesz" - foglalta össze Demszky, hogy mit vár az átalakítástól.