Párszázan tüntettek a Hősök terén

Vágólapra másolva!
Ezernél kevesebben voltak azok, akik elmentek Toroczkai László szombati tüntetésére. A városban való vonulásra végül nem kaptak engedélyt, így a Hősök terén maradt a tömeg. A "kezdet napja" néven meghirdetett demonstrációval kapcsolatban már eljárás folyik: a Nemzeti Nyomozó Iroda lázadás előkészülete gyanújával vizsgálódik.
Vágólapra másolva!

Békésen lezajlott és hat óra előtt véget ért a tüntetés a Hősök terén, melyet Toroczkai László jelentett be. A mintegy 500-800 fős tömeg oszlani kezdett, a rendezők is hazaindultak, és elhajtott a hengosítóberendezéssel felszerelt autó is - jelentette tudósítónk a helyszínről.

A téren több volt az árpádsávos zászló, mint a nemzeti színű. A Hősök tere egy részét kordon vette körül, az Andrássy út felé eső része le volt zárva. A tömeg előtt Toroczkai László szónokolt. Az összegyűltek között megjelent mintegy száz eltakart arcú fiatal is: egy részük fekete betyárruhában, más részük pedig zöld, "Mindig Újra Kezdjük!" feliratú pólóban. Utóbbiak kivétel nélkül gázálarcot viseltek.

A BRFK ügyeletvezetője kérdésünkre közölte: a tüntetőkkel abban állapodtak meg, hogy csak a Hősök tere lesz a helyszín, a demonstráció pedig este nyolc óráig tart. A tüntetést Toroczkai eredetileg a Hősök tere, Andrássy út, Bajcsy Zsilinszky út, Markó utca útvonalra jelentette be, de a rendőrség - a Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány által aláírt határozat szerint - "statikus helyszínt" javasolt. Ezt tárgyalások követték.

Toroczkai a tavaly őszi tüntetések idején vált ismertté, a rendőrség szerint az MTV tavaly szeptember 18-i ostromának egyik felelőse volt, korábban pedig a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetője is volt. Néhány napja Toroczkai azt nyilatkozta: akkor is demonstrálnak, ha a rendőrség nem járul hozzá.

A "kezdet napja" néven meghirdetett demonstrációval kapcsolatban már eljárás folyik: a Nemzeti Nyomozó Iroda lázadás előkészülete gyanújával vizsgálódik. Több internetes hírportálon is megjelent ugyanis egy visszaszámláló, "MÚK - Mindig Újra Kezdjük" - felhívás kíséretében, amely alatt Toroczkai és a március 15-én őrizetbe vett Budaházy György neve szerepelt.