Már férfi szóvivő is jó lenne Gyurcsánynak

Vágólapra másolva!
További jelöltekkel bővült az a kör, amelyből kikerülhet a leendő kormányszóvivő személye. Miközben Gyurcsány Ferenc a blogján azon szomorkodik, hogy mennyire alkalmas lett volna a posztra a magyar Eb-pályázatot Cardiffban prezentáló Demcsák Zsuzsa, kabinetje az új szóvivő kiválasztásán fáradozik. Egy biztos: most már nem annyira "bulvárképes" embert keresnek, és ahhoz sem ragaszkodnak, hogy nő legyen az illető.
Vágólapra másolva!

Több, korábban képbe nem került személyt keresett meg a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) azzal, hogy elvállalnák-e a kormányszóvivői tisztséget - tudta meg az [origo] a kormányfő egyik név nélkül nyilatkozó munkatársától. A nemrég felállt új Gyurcsány-kabinet tagjai több új névvel álltak elő, a személyek meghallgatása, a próbafelvételek készítése jelenleg is zajlik. Korábban más módszer vezetett a végül megbukott Demcsák Zsuzsa kiválasztásához, akkor egy fejvadász cég szállította a - főként fiatal, médiából ismert - jelölteket, akiknél szempont volt, hogy - forrásunk megfogalmazása szerint - "bulvárképesek" legyenek.

Egy másik miniszterelnökhöz közeli forrásunk ehhez azt tette hozzá, hogy az új kiválasztási módszernek - valamint a Demcsák-ügy tapasztalatainak - köszönhetően jelenleg kevésbé olyan személyben gondolkodnak, aki a kereskedelmi média számára eladható. Így a jelenlegi jelöltek között már kevesebb a tévékből ismert ember is, a kört az üzleti szféra profi kommunikátorai irányában bővítették. Ez annyiban figyelemre méltó, hogy Demcsákot pont egy üzleti szférából érkezett profi kommunikátor, Danks Emese bukása után választották ki a tisztségre.

"Te jó ég, ha tudták volna"

Kevésbé ragaszkodnak már a döntéshozók - köztük maga Gyurcsány Ferenc - ahhoz is, hogy nő legyen a jelölt. Mint forrásaink egybehangzóan állították, ezúttal nem fogják elsietni a kiválasztást, nem fognak határidőt szabni maguknak a kiválasztásra, addig nem állnak elő senkivel és nem szivárogtatnak ki új nevet, amíg nem találják meg a minden szempontból ideális kormányszóvivőt. Ez némileg ellentmond Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető közelmúltbeli nyilatkozatának, miszerint heteken belül lesz szóvivő. Forrásaink azt mondták erre, hogy nem kizárt ez se, de a korábbinál óvatosabb hozzáállás inkább a nyári bejelentést valószínűsíti.

Eközben a miniszterelnök a blogján dicséri a munkába lépés előtt megbukott korábbi jelöltjét, Demcsák Zsuzsát, aki Cardiffban prezentálta a végül sikertelennek bizonyult Eb-pályázatunkat. Gyurcsány szerint "Zsuzsa lenyűgöző teljesítményt nyújtott. Könnyeden, elegánsan, szép angolsággal, olyan természetességgel mozgott a színpadon és irányította az eseményeket, hogy nyugodtan mondhatom, mindenkit levett a lábáról." A kormányfő állítása szerint sokan úgy jöttek oda hozzá, hogy "te jó ég, ha tudták volna, hogy ilyen tehetséges ember. És hogy most már úgy látják, nagyon is alkalmas lett volna szóvivőnek." Ezt követően Gyurcsány kijelenti: "Sajnálja Zsuzsát."

Nem garancia a média

A MeH hivatalosan annyit árul el a kiválasztási folyamatról, hogy jelenleg közel tucatnyi jelölt "szakmai versenye" zajlik. Egyben elismerik, hogy a körben, amelyből kikerül majd a szóvivő, a Demcsákkal szemben alulmaradt jelöltek mellett teljesen új emberek is vannak. A Kormányszóvivői Iroda szerint egyetlen szempont a fontos, az alkalmasság: "A médiában szerzett tapasztalat nem kizáró ok, de nem is garancia." Azt pedig nem cáfolták, hogy az új emberek jellemzően az üzleti szférában dolgoznak jelenleg.

A körülbelül tízfős listán szereplő neveket nagyon őrzik az illetékesek, eddig egyedül Kálmán Olga neve került ki. Az ATV műsorvezetője maga árulta el az [origo] Vendégszobájában, hogy megkeresték a betöltetlen kormányszóvivői pozícióval kapcsolatban. Akkor még azt állította, hogy nem adott választ a felkérésre, de később az MTI-nek már azt nyilatkozta, nem lesz szóvivő, mivel jó ideig szeretne jelenlegi pályáján maradni.

Lencsés Csaba