Tapasztalata és neme döntött Horváth mellett

Vágólapra másolva!
A politikában szerzett tapasztalata és az, hogy nem férfi - az általunk megkérdezett SZDSZ-es vezetők szerint ez is közrejátszott abban, hogy a liberális párt Horváth Ágnest, és nem a pártelnök által favorizált Erdős Attilát jelölte az egészségügyi miniszteri posztra. Az SZDSZ vezetését nemrég átvevő Kókát állítólag nem viselte meg, hogy az általa inkább támogatott jelölt alulmaradt a versenyben.
Vágólapra másolva!

A két jelölt közül az SZDSZ ügyvivői testülete (üt) szerdán, 8-3 arányban Horváth Ágnes államtitkárt jelölte az egészségügyi tárca élére Erdős Attilával szemben. A döntés azért érdekes, mert Kóka Jánosnak, akit nemrég választottak az SZDSZ élére, az új egészségügyi miniszter kiválasztása volt első jelentős elnöki ténykedése.

Kóka pedig egyértelműen a meglepetésként bedobott Erdős Attilát, a Genoid diagnosztikai magáncég vezetőjét favorizálta. (Erdősről itt olvashat részletesen.) A pártelnök többek közötti a szerdai üt. ülésen is mellette érvelt - mondták forrásaink.

Egyik informátorunk szerint azért esett Kóka választása Erdősre, mert a pártelnök úgy vélte, a tárca élén egy olyan ember tudna eredményeket felmutatni, aki már az üzleti életben bizonyított, és az ott szerzett tapasztalatait kamatoztatni tudja az államigazgatásban is. Csütörtökön ismét megpróbáltuk elérni Erdőst, de Genoidnál azt mondták, hogy a héten biztos nem lesz elérhető az ügyvezető igazgató.

Béki Gabriella, az SZDSZ ügyvivője arra a kérdésre, hogy az ügyvivők többsége miért Horváthot támogatta, azt felelte: "nagy kockázat lett volna olyan jelöltet támogatni, akinek nincs rálátása az egészségügyre és a politikai élet égeszére". Béki szerint annyi történt, hogy Kóka élt egy javaslattal, annyira azonban nem ragaszkodott hozzá, hogy kudarcként élje meg a döntést.

Kóka a szerda esti ülést követő sajtótájékoztatón azt mondta: két jelöltet terjesztett a párt vezetés elé, ebből az egyiket megválasztották. Ez pedig nem rossz arány - tette hozzá Kóka, jelezve, nem érzi kudarcnak a döntést. John Emese ügyvivő az [origo]-nak azt mondta: személyeskedéstől mentes, tartalmas vita volt a két jelöltről. Nem osztotta meg az ügyvivőket a döntés, igyekeztek kompromisszumra jutni.

Az ülésen előbb Horváth és Erdős vázolta fel az elképzeléseit, majd az ügyvivők egyenként fejtették ki álláspontjukat. Többek között a Brüsszelben tartózkodó Szent-Iványi István is, aki on-line vett részt az ülésen. John Emese, aki Horváthra szavazott, a döntését az [origo]-nak azzal indokolta, hogy égető szükség van a női politikusokra.

Korábban még Demszky Gábor hozta nyilvánosságra, hogy kit támogat. A főpolgármester kedden, az államtitkárral közösen megtartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy szerinte Horváth Ágnes lenne a megfelelő jelölt.

Szabó András