Orbán keresztet vethet törvénymódosítására

Vágólapra másolva!
Még meg sem száradt a tinta az irományon, a kormánypártok már eldöntötték, nem támogatják Orbán Viktor javaslatát a választási törvény módosításáról. Az MSZP szerint Orbán politikai érdekeihez akarja igazítani a törvényt, az SZDSZ pedig úgy véli, a javaslat az alkotmányosság kereteit feszegeti.
Vágólapra másolva!

Szinte semmi esély sincs arra, hogy az Országgyűlés elfogadja Orbán Viktor hétfőn bejelentett javaslatát, amellyel a - kétharmados - választási törvényt kívánja módosítani, mert a kormánypártok nem támogatják. Orbán azt kifogásolja, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) hiába semmisíti meg az Országos Választási Bizottság (OVB) határozatát, és utasítja új eljárásra a bizottságot, az valamilyen más indokkal ismét megtagadhatja a hitelesítést. A Fidesz ezért azt javasolja, a második alkalommal az Ab már érdemi döntést hozzon, vagyis elrendelhesse az ívek hitelesítését.

Orbán a hétfői bejelentésen elhárította azt a kérdést, mi lesz, ha a kormánypártok nem támogatják a javaslatát. Azt mondta, egyelőre nem foglalkoznak ezzel a lehetősséggel, inkább a javaslat mellett érvelnek és megpróbálják meggyőzni a kormánypárti képviselőket. A jelek szerint azonban a koalíció már eldöntötte, nem támogatják az egyébként kétharmados többséget igénylő módosítást.

Bár Nyakó István, az MSZP szóvivője örömét fejezte ki, hogy az ellenzék vezére ezúttal törvénymódosítással kívánja elérni céljait, egyértelművé tette azt is: nem támogatják a javaslatot. "Pusztán az a tény, hogy egy demokratikus intézmény nem politikai döntést hoz, és nem a Fidesznek megfelelő politikai döntést hoz, hanem szakmait, nem igényel törvénymódosítást" - mondta.

Hasonlóképpen vélekedett Eörsi Mátyás, az SZDSZ frakcióvezetője is, aki az [origo] érdeklődésére azt mondta, Orbán Viktor politikai érdekből az alkotmányosság kereteit feszegeti. Eörsi szerint a magyar berendezkedés arról szól, hogy az Alkotmánybíróság soha nem dönt arról, valaminek hogyan kellene lennie, csak arról, egy másik testület döntése alkotmányos vagy sem.