Szerdán megnevezhetik Molnár utódát

Vágólapra másolva!
Kóka János pártelnök várhatóan szerdán osztja meg az SZDSZ vezetésével, hogy kit szeretne Molnár Lajos utódaként látni az egészségügyi tárca élén. A jelölt ebben az esetben jövő hétfőn tehetné le miniszteri esküjét.
Vágólapra másolva!

Várhatóan a szerda este 5-kor kezdődő ügyvivői testületi (ÜT) ülésen nevezi meg az SZDSZ, hogy kit javasol Molnár Lajos egészségügyi miniszter utódának - mondta az [origo]-nak Horn Gábor, a párt ügyvivője, a koalíciós egyeztetésért felelős államtitkár. Horn hozzátette: a tervek szerint így a héten meg tudná hallgatni a jelöltet az Országgyűlés egészségügyi bizottsága, aki így a jövő héten le tudná tenni a miniszteri esküt.

Az egészségügyi miniszteri poszt azt követően üresedett meg, hogy Molnár Lajos április 4-én bejelentette a lemondását. A MSZP és az SZDSZ közötti koalíciós szerződés értelmében a liberális párt jogosult arra, hogy minisztert jelöljön. Az elmúlt héten több olyan név is felmerült, aki esélyes lehet a tárca élére: többek között Horváth Ágnesnek, a tárca államtitkárának, Mihályi Péternek, a párt egyik egészségügyi szakértőjének, Radnai Zoltánnak, a Szent István kórház főigazgatójának, illetve Badacsonyi Szabolcsnak, a budai gyermekkórház vezetőjének a neve.

Az államtitkár mellett állt ki keddi sajtótájékoztatóján Demszky Gábor főpolgármester, aki ugyancsak tagja a 12 fős ügyvivői testületnek. Demszky azt mondta: az elmúlt napokban arról igyekezett meggyőzni az SZDSZ-es ügyvivőket, hogy az államtitkár megfelelő jelölt, és képes a reformokat végigvinni. Horváth Ágnes arra a kérdésre, hogy vállalná-e a miniszterséget, azt mondta: "az SZDSZ-nél az ügyvivői testület dönt arról, hogy ki lesz az egészségügyi miniszter".