Hibridre cserélné az állami autókat egy MSZP-s

Vágólapra másolva!
Oláh Lajos szocialista képviselő azt kéri a kormánytól, hogy 2010-től legyen hibrid az állami autók fele. Az ilyen gépkocsik légszennyezése ugyanis csak fele a hagyományos autókénak. A képviselő az uniós intézmények autóit is környezetbarátra cserélné.
Vágólapra másolva!

Oláh Lajos szocialista képviselő, az országgyűlés környezetvédelmi bizottságának tagja azt kéri a kormánytól, hogy dolgozzanak ki egy törvényjavaslatot arról, hogy környezetbarát járművekre cseréljék az állami autóókat. A javaslat az autóállomány felét hibrid gépkocsikkal helyettesítené, a másik felét pedig olyan járművel, ami megfelel az unió széndioxid-kibocsátást 130 gramm/kilométerben maximalizáló rendelkezésének.

A javaslat szerint ugyanis a hibridautók elterjedése jelentősen csökkenthetné a légszennyezést, és így az ennek tulajdonított betegségek is visszaszorulnának. Az ilyen autók a robbanómotor mellett elektromos motorral is működnek, így a szennyezésük fele a hagyományos társaiknak.

A politikus elmondta, hogy a hibrid autók a hagyományosaknál jelenleg 2.000-4.000 euróval drágábbak, de az árkülönbség folyamatosan csökken. Oláh azért is 2010-től javasolja a hibrid kocsik vásárlását, mert addigra a jelenleginél nagyobb választékból válogathatnak a vásárlók.

Oláh szerint egyébként az önkormányzatoknak is követniük kellene a javaslatot, sőt, a képviselő az uniós intézmények autóira is kiterjesztené a változtatást. Levélben javasolta ugyanis José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének, hogy az uniós autók fele is legyen hibrid, illetve 2010-től ne vásároljanak a 130 gramm/kilométernél nagyobb széndioxid-kibocsátású járműveket.

Kérdés, hogy mennyire ér célt ezzel a levelével Barrosónál, aki maga is egy nagyfogyasztású utcai terepjáróval jár, és annak ellenére nem hajlandó megválni tőle, hogy zöld szervezetek felszólították erre.

MTI/[origo]