A Parlamentben is vizsgálják a mindszenti férfi halálát

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága is foglalkozik majd a mindszenti férfi halálával Kökény Mihály (MSZP), a testület elnöke szerint.
Vágólapra másolva!

Az ülést - amely nem kap rendkívüli státust - a szocialista frakció egészségügyi bizottságban helyet foglaló tagjai kezdeményezték azért, hogy a beteg ellátásában résztvevőket és a szakmai vizsgálatot lefolytató szervek képviselőit meghallgassák - mondta Kökény.

Az ülésre meghívást kap az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, az Országos Mentőszolgálat, a helyi önkormányzat, a kórház, illetve az Egészségbiztosítási Felügyelet vezetése, képviselője.

"Nem akarunk igazságügyi szakértőt játszani vagy bírói szerepben tetszelegni" - fogalmazott az elnök, hozzátéve, sajnálatos azonban, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester a tények ismerete nélkül azonnal "kész ítélettel rendelkezett", és a "reform áldozataként tüntette fel az elhunyt férfit".

A politikus úgy gondolja, hogy ezért helye van a nyugodt, higgadt, tárgyilagos, bizottsági szintű meghallgatásnak.