Térfigyelő buktatta le a rabló kamaszokat Miskolcon

Vágólapra másolva!
A térfigyelő kamerán keresztül látta a szolgálatban lévő miskolci rendőr azt a bűncselekmény-sorozatot, amely a város egyik frekventált helyén, a villamos- és buszmegállóban történt. Három fiatal próbált meg több embert kirabolni.
Vágólapra másolva!

A miskolci rendőrkapitányság csoportosan elkövetett rablás és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást két fiatalkorú - 16 és 17 évesek - és egy 19 éves miskolci fiatalember ellen. A hosszú hétvégén a három fiatal Miskolcon az egyik villamosmegállóban egy helyi férfit bántalmazott értékeit követelve, de a rablás meghiúsult, mert a férfi ellenállt, majd megpróbált felszállni az időközben a megállóba érkező járműre - közölte Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

A villamos vezetője - 39 éves nő - a jármű ajtaját be akarta zárni utána, de nem sikerült, mert az egyik támadó felszállt és a vezető magatartásán felháborodva őt is megrúgta. Ezután a támadó fiatalember leszállt a járműről és táskájánál fogva magával rántott egy idős asszonyt, aki szintén a megállóban várakozott. Őt mindhárman bántalmazták, illetve a táskáját akarták elvenni. A hölgy segítségére sietett egy szintén ott várakozó férfi, akinek közreműködésével sikerült az asszonynak a villamosra feljutnia.

A három fiatalember ezt követően még rátámadt egy férfira is. A járőrök közben a helyszínre érkeztek és tetten érték a három támadót - közölte Egyedné Novodonszki Éva.