Piros lámpánál álló autókat raboltak ki

Vágólapra másolva!
Ugyanazzal a módszerrel raboltak ki egymás után két autóst kedden a fővárosban: mikor a piros lámpa miatt megálltak, a motoros rablók betörték a kocsiablakot, és az ülésen lévő értékekkel távoztak.
Vágólapra másolva!

Motoros rablók rövid időn belül két, piros jelzésnél várakozó autóból loptak el értékeket kedden a XI. kerületben - közölte a rendőrség. A rablók betörték az autók jobb oldali első ablakát, és kiemelték a vezető melletti ülésen lévő tárgyakat - mondta Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Az első bűncselekmény nem sokkal délelőtt tíz óra előtt történt a Nagyszőlős utcában, a másik tíz óra után a Baranyai utcában. Mindkét esetben ketten ültek a motoron, a rendőrség most vizsgálja, hogy ugyanazokról van-e szó.

Személyi sérülés az egyik esetben sem történt. A rendőrség felhívja az autósok figyelmét, hogy vezetés közben se hagyják táskájukat és egyéb értékeiket az üléseken - mondta a sajtóügyeletes. A rendőrség lopás megalapozott gyanúja miatt megkezdte a nyomozást.