Felmentették a műhibával vádolt kecskeméti orvost

Vágólapra másolva!
Bizonyítottság hiányában felmentette a Kecskeméti Városi Bíróság azt a fül-orr-gégész szakorvost, aki ellen egy 4 éves kunszentmiklósi kisfiú halála miatt emeltek vádat. A fül-orr-gégész gondolkodási időt kért, hogy eldöntse, fellebbezzen-e azért, hogy megállapítsák azt is, nem történt bűncselekmény.
Vágólapra másolva!

A négyéves kisfiún az orvos 2005 áprilisában végzett mandulaműtétet, majd - az altatóorvosra bízva a gyeereket - elhagyta a műtőt, és átment egy másik beteghez a vizsgálóba. A kisfiúnál az ébresztés során komplikáció lépett fel, és pár nap múlva meghalt.

A vád szerint az operációt végző orvos íratlan szakmai szabályt szegett meg azzal, hogy kiment a műtőből, és ezzel objektív veszélyhelyzetet teremtett. Egy szakvélemény szerint viszont egy olyan szövődmény lépett fel, ami az orvosi szakirodalom szerint csak négy esetben fordult elő a világon, Magyarországon pedig még soha.

A több, ellentmondó szakvélemény miatt a Kecskeméti Városi Bíróság az Egészségügyi Tudományos Tanácstól (ETT) kérte, hogy fejtse ki álláspontját. Az ETT igazságügyi szakértői testülete szerint nem bizonyítható, hogy írott vagy íratlan szabályokat szegett volna meg az orvos. Az [origo] megkereste az Egészségügyi Tudományos Tanács igazságügyi szakértői testületét, azonban nem kívántak nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

Jó hírű szakorvos

Az ügyész az ETT-szakvélemény alapján csütörtökön visszavonta a vádat, a bíróság pedig úgy döntött, hogy nem bizonyítható az orvosi szabályszegés. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a felmentett orvos és védője viszont három nap gondolkodási időt kért, hogy eldöntsék, fellebbeznek-e a döntés ellen. Ugyanis azt szerették volna elérni, hogy az orvost ne bizonyítottság hiánya, hanem bűncselekmény hiánya miatt mentsék fel. Egy nevének elhallgatását kérő kecskeméti jogász azt mondta, a felmentett orvos az egyik legjobb hírű szakember a városban, aki fiatal ugyan, de nagyon sok műtétet végez.

"Amíg a három nap nem telik le, és így az ítélet nem jogerős, nem árulhatok el további részleteket az esetről" - mondta az [origo]-nak Bicskei Ferenc, a Kecskeméti Városi Bíróság elnöke, akit arról is kérdeztünk, hogy a felmentő ítélet nem furcsa-e azok után, hogy a kórház a kisfiú halála után nem sokkal kártérítést fizetett a szülőknek. Szerinte azonban ez lehetséges, mert a kártérítési per és a büntetőjogi eljárás sokban eltérnek egymástól.

"Megvédik a kollégák"

A Petőfi Népének a kisfiú szülei azt nyilatkozták: az ítélet megdöbbentette őket. Azt mondták, példák egész sora mutatja azt, hogy "Magyarországon nem lehet bíróság előtt felelősségre vonni egy orvost, mert megvédik a kollégák". Az édesanya azt rótta fel, hogy az orvos még csak elnézést sem kért tőlük. Mint mondták, minden lehetséges jogi fórumon megpróbálják elérni, hogy megbüntessék a fül-orr-gégészt.

A bíróság elnöke szerint azonban erre nem lesz módjuk, mert csak akkor lesz másodfokú eljárás, ha maga a vádlott fellebbez enyhítésért a három nap alatt, hiszen a vád elfogadta az ítéletet. Bicskei Ferenc kérdésünkre elmondta, az elmúlt évben a kisfiú esetével együtt három műhibaper is volt, ezek közül kettőnél felmentették a vádlottat, egy eljárás pedig még folyamatban van.