Nyugtatják a quadok miatt aggódó Semjént

Vágólapra másolva!
Külön ellenőrző akciókkal, bírságolással és tárcaközi bizottsággal próbál gátat szabni az erdőkben folyó motorozásnak a földművelésügyi tárca. A minisztériumot Semjén Zsolt KDNP-frakcióvezető kérdezte a természetkárosításról.
Vágólapra másolva!

Összevont ellenőrző akciókkal próbál gátat szabni az erdőkben zajló törvénytelen motorozásnak a természetvédelmi őrszolgálat, a rendőrség és a határőrség - derül ki abból a válaszból, amit Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter adott Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetőjének kérdésére.

Semjén azt kifogásolta, hogy az utóbbi években látványosan megnőtt azok száma, akik terepmotorokat, vagy quadokat (négykerekű terepmotor) használnak az erdőkben, ezzel károsítva a természetet és zavarva a kirándulók nyugalmát. A frakcióvezető azt kérte a minisztertől, hogy egyértelműen tiltsák meg az erdei motorozást, és szigorítsák a törvényeket. Semjén szerint erre azért is szükség van, mert már Nyugat-Európából is Magyarországra járnak az onnan kitiltott motorosok.

Gráf József egyetértett a kereszténydemokrata képviselővel abban, hogy az erdei terepmotorozás rendkívül káros. Megjegyezte ugyanakkor, hogy azt már ma is tiltják a törvények, és már jogerősen le is zárult az első, ilyen ügyben indított eljárás. A folyamatos ellenőrzés mellet azonban idén, külön a motorosoknak kialakított akciókat is terveznek.

A miniszter tájékoztatása szerint a probléma kezelésére már tavaly decemberben felállt egy tárcaközi bizottság. Gráf úgy véli, szükség lenne egy külön hatóságra, amely a technikai sportversenyeket engedélyezhetné, és amely kijelölhetné, a Semjén által is javasolt külön versenypályákat. Az erdőtörvény tervezett módosítása során a minisztérium szeretne külön foglalkozni a motorosokkal.