Lefejelték egy kukásautó sofőrjét Pesten

Vágólapra másolva!
Megtámadták a Fővárosi Közterületfenntartó egyik kukásautójának sofőrjét a Ferenc körúton - közölte a cég szóvivője. A járművezető egy hirtelen elé vágó autóst akart kérdőre vonni, amikor az lefejelte.
Vágólapra másolva!

Szerdán kora reggel a IX. kerületben, a Ferenc körúton a külső forgalmi sávban a Petőfi híd irányába haladt a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. konténerszállító járműve. A Lónyay utcánál elé vágott egy Suzuki, a szállító jármű vezetője vészfékezésre kényszerült.

Miután megállt, a járművezető kiszállt és odament a személyautó sofőrjéhez, hogy megkérdezze a hirtelen manőver okát. A Suzuki vezetője azonban válasz helyett lefejelte a sofőrt, majd elhajtott. A megsérült járművezetőt a mentők szállították el.

Az FKF Zrt. feljelentést tesz a Suzuki vezetője ellen, a IX. kerületi Rendőrkapitányság pedig helyszínelést végzett és a vizsgálatot megkezdte. Az FKF szóvivője, Szegedi Péter az MTI-nek elmondta, hogy felháborító, elfogadhatatlan dolog, hogy közfeladatot végző dolgozójuk ilyen durva atrocitás áldozata lett.