Fáklyákkal tiltakoztak a nyergesújfalui cementgyár ellen

Vágólapra másolva!
Fáklyás tüntetéssel tiltakozott a Holcim Hungária Zrt. Nyergesújfaluba tervezett cementgyára ellen pénteken este hét órakor Táton, egy helyi környezetvédő egyesület. Egy órával korábban Esztergomban a vállalat átadta a Holcim-díjakat, mellyel közel kétmillió forinttal támogatják a térség civil szervezeteit.
Vágólapra másolva!

"Két kilométer hosszan, háromszáz fáklyával jelöltük meg a Tát és Nyergesújfalu közötti árkot, azt a természetes határvonalat, amelyen túl az emberek túlnyomó többsége népszavazással is megerősítette, nem kívánja a Nyergesújfalu és Tát között felépítendő Holcim cementgyárat" - mondta el a "Zöld sziget" Tát és Térsége Környezetvédő Egyesület elnöke.

Holop István elmondta, szombaton délután kettőtől öt óráig ugyanezen helyszínen a környező települések családjai madárijesztőket állítanak annak jelképéül, hogy a tervezett beruházás a gyermekek egészségére lenne a legkárosabb. A tiltakozással egyidejűleg a 10-es út egy szakaszát is lezárják. Az akciót a térség több környezetvédő és civil szervezete támogatja.

A cementgyár elleni tiltakozás előtt egy órával Esztergomban tartották a Holcim-díj átadását. A vállalat többek közt egymillió forint értékű cementutalványt adott át a Lábatlan Közösségi Céljaiért Alapítványnak. A támogatást a lábatlani járdák felújítására használják fel.

A Holcim-díjat a cég több éve alapította, Lábatlanon és Nyergesújfaluban bejegyzett nonprofit szervezetek, civil szervezetek és intézmények támogatására. A fődíjon túl támogatást kapott Mogyorósbánya, a Hősök tere felújítására, két település óvodája, egy sportegyesület, valamint egy sérült fiatalokat gondozó szervezet.