Gáztartályba rejtett drogot fogtak a vámosok

Vágólapra másolva!
Tizenegy kilogramm marihuánát találtak egy szerb-magyar kettős állampolgárságú férfi gépkocsijának gáztartályában Röszkén. A vámosok a drogot lefoglalták, a sofőr ellen eljárás indult.
Vágólapra másolva!

Egy magyar-szerb kettős állampolgárságú férfi szerb rendszámú gépkocsijának tételes átvizsgálása során a jármű gáztartályban 11 kilogramm marihuánát találtak a vámosok csütörtökön késő este - közölte Némedi Varga Éva, a vám- és pénzügyőrség regionális parancsnokságának sajtóreferense.

A megtalált kábítószer összértéke 20 millió forint. A szállítmányt a pénzügyőr nyomozók lefoglalták, a gépjármű vezetőjét pedig visszaélés kábítószerrel bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.