Üdítőlopással gyanúsítanak rendőröket

Vágólapra másolva!
Felfüggesztették állásából azt a négy rendőrt, akik a gyanú szerint az MSZP hétvégi kongresszusán felfeszítettek egy hűtőt, és abból üdítőket loptak. A rendőrök ellen eljárást indított az ügyészség.
Vágólapra másolva!

Nyomozás indult az ellen a négy rendőr ellen, akik a gyanú szerint az MSZP hétvégi kongresszusán felfeszítettek egy hűtőszekrényt, és abból üdítőket loptak - tudta meg az MTI ügyészségi forrásból. A helyszínen állítólag több szemtanú is látta, amint a szolgálatban lévő rendőrök a Syma csarnok büféjében üdítőket szereztek.

Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azt mondta: négy rendőr ellen lopás és rongálás vétsége miatt indult eljárás, részleteket azonban nem kívánt közölni. Jármy Tibor, a BRFK szóvivője azt mondta: az ügyben a BRFK tett feljelentést, az érintett rendőröket felfüggesztették.