Romlott húst találtak egy kecskeméti boltban

Vágólapra másolva!
Emberi fogyasztásra alkalmatlan húskészítményeket talált az ÁNTSZ egy kecskeméti boltban. Az üzemeltető cég raktárát is lezárták, ahová később a rendőrségnek is ki kellett vonulnia, mert megpróbálták kilopni onnan az élelmiszereket.
Vágólapra másolva!

Nagy mennyiségű, emberi fogyasztásra alkalmatlan húst és húskészítményeket találtak egy kecskeméti élelmiszerboltban és egy hűtőraktárban - közölte csütörtökön a megyei főállatorvos, Molnár Zoltán. A vizsgálatot lakossági bejelentés alapján kezdte az ÁNTSZ és a Bács-Kiskun Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás szerdán a kecskeméti boltban.

Az élelmiszerboltot üzemeltető cég elosztóraktárát is átvizsgálták, majd lezárták, mert szabálytalanul tárolt húst, húskészítményeket és tejterméket találtak, és engedélyhez kötött élelmiszercsomagolást is végeztek.

Molnár Zoltán beszámolt arról is, hogy még szerdán későn este, szintén lakossági bejelentés alapján arról értesültek, hogy a lezárt raktárból élelmiszereket szállítanak el, ezért a rendőrség segítségével szereztek érvényt a bezárást elrendelő határozatnak. A rendőrök tetten értek és előállítottak szerdán este három személyt, akik ellen zártörés vétsége miatt indítottak eljárást.

Eddig nem érkezett bejelentés, hogy rosszullétet okozott volna a bezárt boltból származó húskészítmény, de az élelmiszer-ellenőrző állomás laboratóriumában jelenleg is vizsgálják a lefoglalt húsokat és húskészítményeket. Mihályné Bornemisza Eleonóra százados, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy a rendőrség eljárást kezdeményezett az ügyben.