A Lánchídhoz láncolta magát a Greenpeace

Vágólapra másolva!
Be nem jelentett demonstrációt tartott a Lánchídon a Greenpeace: a környezetvédő szervezet óriási transzparenssel és odaláncolt önkéntesekkel hívta fel a figyelmet arra, hogy nem nyilvánosak a magyar klímapolitika részletei. A rendőrök csak délután kettőre tudták felszámolni az akciót, így közel három órát állt a forgalom a hídon. Megjelent a helyszínen Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter is. A demonstráció miatt 21 aktivista ellen indít eljárást a rendőrség. 
Vágólapra másolva!

Egy 120 négyzetméteres, a Parlament felé néző transzparenst feszített ki a Lánchíd oldalára a Greenpeace csütörtök délelőtt, miközben közel egy órán keresztül légvédelmi szírénát bőgettek a rakparton. A környezetvédő civil szervezet figyelemfelkeltő akciójával azt szeretette volna elérni, hogy a magyar kormány hatékonyabban lépjen fel az éghajlatváltozás ellen.

Az [origo] tudósítójának beszámolója szerint nagyjából 20-30 aktivista hegymászó felszereléssel dolgozott a transzparens kifeszítésén, amelyen az volt olvasható: "Klímariadó: zöldenergiát! Greenpeace". Az aktivitsák egyik csoportja a híd korlátjához láncolta magát, hét környezetvédő pedig, akik a transzparenst feszítették ki, a híd alatt lógott kötélen. Az akcióban nemcsak magyar, hanem osztrák, német, román és szlovák környezetvédők is részt vettek.

A demonstrációt nem jelentették be előre, ezért várható volt, hogy a rendőrség megjelenik. Erre már volt példa a Greenpeace korábbi akcióinál is. A rendőrök 11 óra körül - közel egy órával a transzparens kifeszítése után - érkeztek meg a Lánchídhoz, ahol forgalmi káosz alakult ki. A híd kétoldalán tűzoltóautók, középen rendőrautók álltak. A rendőrök felszólították az újságírókat, hogy hagyják el a területet, mert le fogják zárni. "Aki nincs odaláncolva, az menjen el" - tették hozzá.

Fél 12-re kiürítették a Lánchídat, így csak a rendőrök, tűzoltók maradtak a magukat hídhoz láncoló tucatnyi aktivistával. Az egyik aktivista az [origo]-nak azt mondta: "Lehet, hogy a bátyám fog levágni, ő ugyanis tűzoltó." A vízen közben három aktivista egy greenpeace-es csónakban körözött a transzparens alatt. Később a rendőrök eltávolították a magukat a hídhoz láncoló demonstrálókat.

Délután két órakor a rendőrök felhúzták a híd oldaláról a transzparenst, ez követően a kötélen lógó aktivisták sorban visszamásztak a hídra, akiket elszállítottak a rendőrök. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlése szerint az akció miatt 21 ember ellen indítanak eljárást, 14 aktivista ellen rendzavarás miatt, hét ellen pedig vízi közlekedés veszélyeztetése miatt.

A forgalom így három órás lezárás után, újra megindult a Lánchídon. A Fővinform munkatársa, Havasi Zsolt tájékozatása szerint azonban még a kora délutáni órákban is fennakadások voltak a hídlezárás miatt a belvárosban, a budai oldalon főként a rakparton, valamint a Moszkva tértől egészen a Szent Gellért térig.

Fotó: Hajdú D. András
Profi módon dolgoztak

Mózes Szabina, a Greenpeace szóvivője elmondta: azt nehezményezik, hogy nem lehet tudni, a kormány milyen álláspontot képvisel majd a március 8-9-i uniós csúcstalálkozón, ahol az EU klímapolitikájáról döntenek. Mózes hozzátette: lehet, hogy a környzetvélmi miniszter a szigorúbb álláspontot képvisel, a csúcson azonban nem ő, hanem a kormányfő szavaz. A szóvivő szerint probléma az is, hogy hiába készül el idén a magyar klímavédelmi stratégia, jelenleg ennek tartalmáról nem tudnak konkrétumokat. Az aktvista szerint a klímaváltozásról Magyarországon csak általánosságban beszélnek, miközben már kemény tettekre lenne szükség.

A Lánchíd tövénél megjelent Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter is, aki az [origo]-nak azt mondta: a rendőrség ügye, hogy mekkora erővel lép fel, a Greenpeace-től pedig már megszokott hogy ilyen, előre be nem jelentett akciókat szervez. Hozzátette: kétségkívül nagy előnye a demonstrációnak, hogy ráirányítja az ország figyelmét a klímaváltozásra, és az emberek talán elgondolkoznak erről a problémáról.

A Greenpeace felhívására rögtönzött sajtótájékoztatóján reagált, és azt mondta, a szervezet nyitott kapukat dönget. Magyarország ugyanis azon 20 uniós tagállam között van, amelyek támogatják az Európai Bizottság (EB) javaslatát, hogy 2020-ig húsz százalékkal (az 1990-es szinthez képest) csökkentsék az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását - közölte Persányi, aki ugyanakkor elismerte, hogy voltak viták arról a gazdasági tárcával, hogy Magyarország támogassa-e ezt. Arra a greenpeace-es javaslatra, hogy 20 helyett 30 százalék legyen a cél, Persányi azt mondta: ha más nagy kibocsátók - Egyesült Államok, Kína, India - nem csatlakoznak, akkor az EU-nak gazdaságilag nem éri meg bevállalni a 30 százalékos célkitűzést.

Téma volt a klímaváltozás és a Greenpeace akciója a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón is, ahol Kóka János gazdasági miniszter a kérdésre, hogy Magyarország megszavazza-e az Európai Tanácsban az EB javaslatát, azt mondta: a kormánynak egyértelmű munkaprogramja van a kiotói célok elérésére, és teljesíteni szeretné az európai célkitűzéseket. Kóka azonban nem mondta ki egyértelműen, hogyan szavaz majd a miniszterelnök.

Szabó András