Mobilos pedofilok fenyegethetik a gyerekeket

Vágólapra másolva!
Már nem csak az interneten, de mobiltelefonon keresztül is percek alatt juthatnak pornográf vagy erőszakos tartalmakhoz a gyerekek, a mobil chatszobák pedig megkönnyítik a pedofilok dolgát. A kéretlen reklámok is közvetlenül a gyerekekhez juthatnak. Bár külföldön már nem egy mobilos ilyen bűncselekmény történt, úgy tűnik, Magyarországra ez a jelenség még nem gyűrűzött be - a hatóságokig legalábbis nem jutott el az ilyesmi.
Vágólapra másolva!

"A barátságos hang a csevegőfórumon olyan személyt takarhat, akivel nem szabadna gyermekeinknek szóba elegyedniük. Egy véletlen melléütés a keresőben, és már zúdul is ránk az erőszak, a gyűlölet, a pornó" - olvasható a Microsoft honlapján a gyerekek internetezéséről. A mobiltelefonokról egyre gyorsabban és könnyebben lehet internetes tartalomhoz jutni, amely így ugyanezeket a veszélyeket rejtheti magában, ráadásul a mobilon érkező információ sokkal személyesebb jellegű, mint az internethasználat.

Felmérések szerint egyre több gyereknek van saját mobilja - a német, olasz és lengyel tinédzserek 90 százalékának. Más országokban végzett kutatások pedig kimutatták: több gyereknek van mobiltelefonja, mint internet-hozzáférése. (Magyaroszágon nemigen készültek ilyen felmérések: a korosztály legátfogóbb vizsgálatában, az Ifjúság 2004-ben is az internet-hozzáférést mérték fel.)

A napokban a nagy európai mobilszolgáltatók közösen megígérték, tesznek a gyerekek biztonságáért, az Európai Bizottság kezdeményezésére. Megegyeztek abban, hogy "figyelemfelhívó kampányokat rendeznek szülők és gyermekek részére, a kereskedelmi tartalmat osztályozzák az illem és a megfelelőség szerint, és küzdenek a mobiltelefonokon megjelenő illegális tartalom ellen".

Zaklatás, erőszak, reklám

Egy, az Európai Bizottság által szervezett konzultáción a részvevő országok mindegyike létező kockázatként említette, hogy a mobilos chatszobákon keresztül érheti zaklatás a gyerekeket, de megtalálhatják őket pedofilok is. Egy angol gyermekvédelmi szervezet arról számolt be, hogy néhány esetben a gyerekek "társkereső" chatoldalakhoz fértek hozzá, és az innen szervezett találkozók valamilyen visszaéléssel vagy nemi erőszakkal végződtek. Volt olyan eset, amikor a zaklató maga fizette a gyerek mobilszámláját, vagy telefont ajándékozott neki, hogy megkönnyítse a kapcsolattartást. Az angolok arról számoltak be, hogy sok gyerek kap telefonos fenyegetéseket.

A nem moderált chatszobákhoz vagy pornóoldalakhoz, erőszakos játékokhoz való hozzáférés szintén károsíthatja a gyerekeket. Vannak olyan reklámok, spamek, melyek a mobiljukon keresztül közvetlenül eljutnak a gyerekekhez, akik akár csalás áldozataivá is válhatnak, vagy egyszerűen csak elkölthetik az összes pénzüket logók, csengőhangok, háttérképek letöltésére. De a mobilon keresztül tévéjátékokra is benevezhetnek, vagy vásárolhatnak az internetről.

Magyarország - még nem ért ide

A konzultáció legtöbb résztvevője vagy a közeljövőben fenyegető, vagy már létező veszélyként értékelte a mobiltelefonos visszaéléseket. Egy Görögországban készült felmérés szerint a szülők 87 százaléka nem tudja pontosan, mire is használja gyermeke a telefonját.

Magyarországon a hatóságok szerint még nem jelentkezett ez a probléma - legalábbis nem szereztek róla tudomást. Az [origo]-t az ORFK-tól a Nemzeti Nyomozó Irodához irányították az ügyben, ahol közölték: nem volt még ilyen jellegű ügyük, és visszairányítottak az ORFK-hoz.

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szóvivője, Kathi Attila szintén azt mondta, nem érkezett bejelentés mobiltelefonos visszaélésekről. "A mi hatáskörünkbe ezek közül csak a gyerekeket célzó reklám tartozik, de ezen a csatornán tulajdonképpen lehetetlen ellenőrizni az ilyesmit, vagyis csak bejelentés alapján dolgozunk" - magyarázta a szóvivő. A fogyasztóvédők csak emelt díjas sms-ek, csengőhangok reklámjai esetében tudnak fellépni, itt is csak akkor, amikor valamilyen szabálytalanság történik -, ha például nem tüntetik fel az sms árát.

Wirth Zsuzsanna