Rossz volt a Dunába csúszott autó kéziféke

Vágólapra másolva!
A műszaki szakértő szerint üzemképtelen volt annak az autónak a kéziféke, amelyik az újmohácsi révnél két gyerekkel belecsúszott a Dunába. Ezért a szabályok szerint az üzembentartó felelős, vagyis ebben az esetben a gyerekek édesapja, akit halálos közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítanak.
Vágólapra másolva!

Üzemképtelen volt annak az autónak a kéziféke, amely a benne ülő két gyermekkel a Dunába gurult, majd elmerült az újmohácsi révnél januárban - közölte szerdán a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Bális Eszter Pécsett. Az autó műszaki állapotáért az üzembentartó a felelős, az apa gondatlanságának megítélése érdekében azonban fontos kideríteni, hogy a kéziféket kiszállás előtt behúzta, vagy sem - tette hozzá. A műszaki szakértői vizsgálat már korábban elkészült, de hivatalosan csak most hozták nyilvánosságra.

A rendőr százados beszámolt arról, hogy a két gyerek édesapját halálos közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítják, és hétfőn hallgatták ki, ennek részleteit azonban egyelőre nem hozzák nyilvánosságra. A rendőrség megállapította, hogy az autó érvényes műszaki vizsgával rendelkezett, de a fék üzemképtelensége miatt felkeresik a vizsgáztatót, és kihallgatják azt az autószerelőt, aki a baleset előtt utoljára szerelte a járművet. Később a tragédia helyszínén kerül sor bizonyítási eljárásra.

A rendőrség eddig mintegy félszáz tanút hallgatott ki az ügyben, így a szülőket, a helyszín biztosításában, a jármű kiemelésében, továbbá az újmohácsi komp üzemeltetésében részt vett munkatársakat is. Beszerezték a kikötő engedélyeit is, és e tekintetben mindent rendben találtak a sajtóreferens elmondása szerint. Ennek ellenére a rendőrség megkereste a közlekedési hatóságot, és javasolták, hogy változtassanak a kompra hajtás eddigi gyakorlatán, és esetleg tereptárgyak elhelyezésével segítsenek a balesetek megelőzésében.

Az újmohácsi révnél január 3-án reggel történt a tragédia. Egy háromajtós Ford Fiestával közlekedő család késve érkezett a révhez, az apa elfutott jegyet váltani, az anya pedig a kocsi csomagtartójához ment. A jármű ekkor indult el, a komphoz vezető lejtőn felgyorsult, majd a hátsó ülésen utazó hároméves és ötéves kisfiúval a hajó mellett a vízbe esett. A szülők a kocsi után futottak, a vízbe ugrottak, de az autó egy percen belül elsüllyedt, és a gyermekeket már nem tudták kimenteni.