Megvédte a Fidesz Lázár mentelmi jogát

Vágólapra másolva!
Kétharmados többség hiányában nem függesztette fel Lázár János fideszes képviselő mentelmi jogát parlament, annak ellenre sem, hogy ezt a mentelmi bizottság javasolta. Lázárt egy építési vállalkozó jelentette fel rágalmazás miatt.
Vágólapra másolva!

Bár az Országgyűlés többsége - 177 igen, 151 nem szavazattal, 10 tartózkodás mellett - hétfőn este támogatta Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester mentelmi jogának felfüggesztését, kétharmados többség hiányában a fideszes parlamenti képviselőnek nem kell bíróság elé állnia.

Lázárt Miklóssy Ferenc, a Keviép Kft. ügyvezető igazgatója jelentette fel rágalmazás miatt, amiért a polgármester tavaly augusztusban a Vásárhelyi Riport című lapban azt nyilatkozta, az építési vállalkozó arra akarta őt rávenni, hogy a szerződésben vállalt összegen felül is fizessen a helyi uszoda kivitelezéséért. Amikor erre a polgármester nem volt hajlandó, a cégvezető - Lázár nyilatkozata szerint - "mutyizni akart" és megfenyegette.

Csákabonyi Balázs, a mentelmi jogi bizottság tagja a szavazás előtt ismertette a testület álláspontját, amely szerint javasolják a mentelmi jog felfüggesztését. Ezt azzal indokolta, hogy az eset nincs összefüggésben Lázár képviselői tevékenységével, kijelentését polgármesterként tette, illetve a feljelentő nem közszereplő. Csákabonyi hozzátette, hogy szerinte a képviselőnek is érdeke lenne, hogy a bíróság előtt tisztázódjon az ügy.

Lázár János korábban, más elfoglaltságára hivatkozva nem jelent meg a mentelmi bizottság előtt, és a parlamenti ülésen sem élt a lehetőséggel, hogy elmondja véleményét. A képviselőt 2005-ben rágalmazás miatt, 2003-ban pedig közösség elleni izgatás miatt jelentették fel, akkor a mentelmi bizottság nem javasolta mentelmi jogának felfüggesztését. Utóbbi feljelentést a szélsőjobboldali könyvek kiadójaként ismert Mónus Áron tette, mert a polgármester az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imrét népszerűsítette.

A fideszes képviselő a honvédelmi és rendészeti bizottság elnökeként korábban többször konfrontálódott a kormánypárti képviselőkkel. Legutóbb múlt hét pénteken, az általa vezetett testület és a nemzetbiztonsági bizottság együttes ülésén, amikor a szocialisták azt javasolták, ne Lázár vezesse az ülést, mert ő nem biztos, hogy elfogulatlan lenne. Lázár ezután felfüggesztette a bizottság ülését.