Felfüggesztenék Lázár János mentelmi jogát

Vágólapra másolva!
A fideszes Lázár János mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az Országgyűlésnek a mentelmi bizottság. A képviselőt rágalmazásért jelentették fel.
Vágólapra másolva!

A döntést azzal indokolta Géczi József Alajos, a testület szocialista elnöke, hogy a politikus Hódmezővásárhely polgármestereként tette a vitatott kijelentéseket. Géczi a testület döntésével kapcsolatban megjegyezte: hatan a felfüggesztés mellett szavaztak, négyen tartózkodtak.

A Délmagyarország című szegedi napilap írt korábban arról, hogy Balogh Jánosné mártélyi polgármester jelentette fel a képviselőt a helyi csatornázási beruházással kapcsolatban tett kijelentései miatt. Lázár Jánost 2005-ben egy magánszemély szintén rágalmazás miatt jelentette fel, akkor a mentelmi bizottság nem javasolta mentelmi jogának felfüggesztését.