Lincshangulat alakult ki egy gázolás után

Vágólapra másolva!
Több feldühödött környékbeli sereglett az utcára a Heves megyei Tiszanánán azt követően, hogy egy kisteherautó elütött egy kerékpárost. A kiérkező rendőrök akadályozták meg, hogy a környékbeliek a gázolóra támadjanak.
Vágólapra másolva!

Lincshangulat alakult ki a Heves megyei Tiszanána főutcáján azt követően, hogy egy kisteherautó halálra gázolt egy kerékpárost - közölte a Heves Megyei Hírlap című napilap. Az újság szerint az áldozat ismerősei lapátokkal rohantak a járműnek, amelybe bezárkóztak az utasok.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az [origo]-nak megerősítette, hogy a gázolást követően többen összegyűltek a baleset helyszínén, és a hangulat ellenségessé vált. A helyszínre perceken belül kiérkező rendőrök azonban megakadályozták, hogy a feldühödött környékbeliek sérüléseket okozzanak a gázolónak - mondta Oravecz Éva.

Az utcára sereglők egyike megpróbált nekimenni az egyik rendőrnek is, vele szemben hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt indul eljárás - tudtuk meg a megyei rendőrség sajtóügyeletesétől. A rendőrség a gázolás miatt is eljárást indított.

Októberben a Borsod megyei Olaszliszkán halálra vertek egy férfit, aki autójával elsodort egy 11 éves kislányt. A lány csak könnyebben sérült meg, azonban a rokonai - akik nem tudták, milyen sérüléseket szenvedett a gyerek - kirángatták a férfit a volán mögül, majd halálra verték. A rendőrség hét gyanúsítottat helyezett előzetes letartóztatásba, ezek a helyi lakosok azzal gyanúsíthatók, hogy részt vettek a tanár agyonverésében.