Hullámvasutas múltja van az új BKV-vezérnek

Vágólapra másolva!
A fővárosi politikusok közül szinte mindenki magasztalta az új BKV-vezért, Antal Attilát, azt azonban már kevesen tudják, hogy ki is ajánlotta őt a szocialista főpolgármester-helyettes figyelmébe. Volt beosztottai kellemes, de hirtelen haragú emberként, pörgős főnökként emlékeznek rá, aki mellett jó volt felvenni a ritmust. Nevéhez fűződik a Nógrád Volán sikertörténete, de az Est Taxi látványos bukása is.
Vágólapra másolva!

December 20-án ütött Aba Botond BKV-vezér órája, a Fővárosi Közgyűlés aznap döntött leváltásáról. A közgyűlési padsorban mellette ült az utódjául kiszemelt Antal Attila, akivel kedélyesen beszélgettek, és mosolyogtak a fotósok, tévéstábok felé. Mindketten nyugodtak lehettek: Aba Botond azért, mert régóta tudta, le fogják váltani, Antal Attila pedig azért, mert úgy tűnt, semmi nem akadályozza meg abban, hogy ő legyen a BKV új első embere.

Nem is kellett csalódnia, elsöprő többséggel megszavazták a képviselők, kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt dicsérgették, és még a mindig kritikus Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesületnek (VEKE) is volt néhány jó szava hozzá. Arról ugyanakkor keveset tudni, hogyan is merült fel egyáltalán Antal neve. Az általunk megkérdezett fővárosi politikusok pártállástól függetlenül egy személyre mutattak: Hagyó Miklós frissen kinevezett szocialista főpolgármester-helyettesre.

Mint kiderült, október közepe óta, amióta Hagyó neve felmerült a posztra, Antal Attila volt az egyetlen jelölt a BKV élére. Hagyó azonban az [origo] érdeklődésére nem árulta el, neki ki ajánlotta Antalt, csak annyit mondott, szakmai körökből hívták fel a figyelmét rá. Azt mindenesetre lehet tudni, hogy Antal nem ismeretlen a városházán, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztségviselőjeként több döntés előkészítésében is részt vett.

Antal ugyanis 1997 óta tölti be a BKIK közlekedési és szállítási osztályának elnöki posztját, de egy időben volt a kamara alelnöke is. Tóth Imre, a kamara tiszteletbeli elnöke szerint jól összefogta a szakmát, aktív szerepet játszott például a taxirendelet megalkotásában és a Budapesti Közlekedési Szövetség létrejöttében. Ez utóbbi szervezet - amely a BKV, a Volán és a MÁV munkáját hangolná össze - azonban eddig nem működött megfelelően, most épp az lesz Antal egyik feladata, hogy életet leheljen bele.

Hagyó Miklós szerint Antal szakmai múltja - főként a Nógrád Volánnál nyújtott teljesítménye - meggyőző, ennek is köszönhető, hogy a fővárosi közgyűlés 66 képviselője közül 56-an támogatták a kinevezését, tehát az ellenzék nagyobb része is igennel szavazott. Egy, az [origo]-nak név nélkül nyilatkozó civil közlekedési szakértő szerint azonban nem szabad messzemenő következtetést levonni a Nógrád Volánnál eltöltött évekből, hiszen a salgótarjáni cég és a BKV közt nagyságrendi különbség van: előbbi 13 millió, utóbbi 1,3 milliárd utast szállít évente. A BKV-nak ráadásul 13 ezer alkalmazottja van, akiknek képviselőivel a vezérigazgatónak le kell folytatnia a bértárgyalásokat. A szakember szerint soha nem volt még akkor a sztrájkveszély a BKV-nál, mint most.

"A vezetőnek kell előre köszönnie"

"Nem szívesen megyek bele olyan konfliktusokba, amelyeknek nincs értelmük" - mondta az [origo]-nak Antal Attila, hozzátéve azonban, hogy a jól működő BKV érdekében van értelme összeütközéseket vállalni. A vezérigazgató úgy látja, nem a szakszervezetekkel lesz a legnagyobb gondja, de hogy kivel lesz, azt nem részletezte. (Antal Attila megválasztása után közvetlenül válaszolt néhány kérdésünkre, hivatalának elfoglalását követően azonban a BKV sajtóosztálya közölte, két-három hétig, az átadás-átvétel lezárultáig, nem nyilatkozik a sajtónak az új vezérigazgató.)

A régi és az új vezér Fotó: MTI
Előd és utód - Aba Botond Antal Attilával

Az egyik Nógrád Volán-os, neve elhallgatását kérő szakszervezeti képviselő szerint Antal korrekt tárgyalópartner volt, aki mindig nyilt lapokkal játszott. "Nem volt olyan konfliktus, amit ne oldottunk volna meg kompromisszummal" - mondta. Az érdekképviseleti vezető szerint Antal várta a dolgozók javaslatait is, és olyan szemléletet honosított meg, amelyben a munkavállalóktól is elvárták, "tegyék oda magukat" a cég érdekében.

Volt beosztottai szinte csak jót mondtak Antalról. Az Est Taxinál mellette dolgozó, szintén névtelenül nyilatkozó kollégája úgy emlékezett rá, mint a többiekre figyelő, néha ugyan hirtelen haragú, de összességében emberséges főnökre.

"Az ember csodálkozott, hogy bírja energiával, különösen négy gyerek mellett" - jellemezte Antal munkatempóját a Nógrád Volán egyik vezetője, aki szerint a vezérigazgató mindig újításokon törte a fejét, és minden újra fogékony volt. A lelkesedése átragadt a beosztottakra is: "Jó volt felvenni a ritmust mellette" - mondta. Volános forrásunk megjegyezte, Antalnak közvetlen a stílusa, és az [origo]-nak maga a vezérigazgató is úgy fogalmazta meg alapelvét, hogy "a vezetőnek kell mindig előre köszönnie".