"Aki jégen jár, az megcsúszhat" - politikusok értékelése a Zuschlag-ügyről

Vágólapra másolva!
Nyilván nem tesz jót a párt megítélésének, hogy a szocialista Zuschlag Jánost szerdán őrizetbe vette az ügyészség bűnszervezetben elkövetett csalás gyanúja miatt, viszont az igazságszolgáltatásnak működnie kell - ez volt az [origo] által megkérdezett kormánypárti politikusok véleménye Zuschlag szerdai letartóztatásáról. Szerintük az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, viszont tudomásul kell venni - egyik nyilatkozó képviselő szavai szerint -, hogy aki jégen jár, az elcsúszhat.
Vágólapra másolva!

"Nyilván nem lesz kedvező ez a pártra nézve, de mivel választott tisztséget töltött be, ez azok felelőssége is, akik erre a posztra választották" - mondta Keller László szocialista politikus szerdán Zuschlag János egykori MSZP-képviselő őrizetbe vételével kapcsolatban. Keller ugyanakkor azt mondta, semmiképpen nem akar prejudikálni, az ártatlanság vélelme Zuschlag Jánost is megilleti. A párt vezetőségének kell most megfontolnia, mit tesz a nem először botrányba keveredett tagjával kapcsolatban.

Az MSZP-s Géczi József Alajos viszont úgy véli, mind Zuschlag Jánosnak, mind a baloldalnak jó, ha tisztázódik ez az ügy. "Aki jégen jár, az megcsúszhat" - fogalmazott sommásan a politikus általánosságban, mert mint mondta, politikailag ezt nem lehet előre kommentálni.

"Ez azt mutatja, hogy működik az igazságszolgáltatás Magyarországon" - jelentette ki az [origo]-nak Géczi, a mentelmi bizottság elnöke. Nem gondolja, hogy az ügy olyan benyomást fog kelteni, mintha az őrizetbe vett politikus egyedül keveredne mások helyett is gyanúba, mert itt több személy ellen indítottak eljárást, amiért együtt követhettek el jogsértést. "Egyébként pedig akiről ezt jogilag kimondják, az lesz a felelős" - tette hozzá.

"Ami a társadalom igazságérzetét bántja, annak egyértelműen negatív hatása van, és ez a politikánál kiemelten igaz: még ha valami nem is jogsértő, de etikátlan, már az is lerontja az egész párt megítélését" - mondta Molnár Albert szocialista képviselő. Hozzátette ugyanakkor, nem szabad a dolog elébe menni, mert a politikusokkal kapcsolatban sok hamis információ is napvilágot lát. "Ha viszont a független bíróság meghozza döntését a felelősségéről, akkor kell a pártnak ennek megfelelően lépni, mélyen a szemébe nézni tagjának" - jelentette ki az MSZP-s politikus.

"A Szabad Demokraták Szövetségére nem hiszem, hogy kihatna Zuschlag János őrizetbe vétele, nem a mi képviselőnk" - reagált a kecskeméti ügyészség lépésére Eörsi Mátyás, az SZDSZ parlamenti frakciójának vezetője. Mint mondta, a szocialista pártra ez nyilván nem vet jó fényt, de a párt arról nem tehet, hogy a képviselője bűncselekmény gyanújába keveredik.

"Magyarországon törvény előtti egyenlőség van, a hatóságok végezzék a munkájukat, függetlenül attól, hogy az érintett politikus vagy sem" - jelentette ki Eörsi Mátyás, aki kiemelte: ha kiderül, hogy törvénysértést követett el, akkor neki is viselnie kell a jogkövetkezményeket.

Mindörökre távozzon a közéletből, akinek bűnössége bebizonyosodik a Zuschlag-üggyel kapcsolatban - mondta szerdán SZDSZ Új Generáció választmányának elnöke, Merker Dávid. Szerinte az egész politikai ifjúsági szférára árnyékot vet az ügy, hiszen olyan emberek kerültek szóba lehetséges érintettként, akik jelenleg is magas pozíciókat töltenek be. A szervezet elnöke, Léderer András pedig bejelentette: egyeztetésre hívják a parlamenti pártok ifjúsági szervezeteit, hogy közösen dolgozzanak ki javaslatokat működésük átláthatóbb finanszírozása érdekében. Mint mondta, külföldön az ifjúsági szervezetek pénzkezelését szigorúan szabályozzák.